Lakótelepek népe: a politikus, aki hozzájuk szól, 1,7 millió emberhez beszél

2018.01.07 09:28

A panelben élők tipikusan érettségizettek, de ma már nem csak baloldaliak.

 
Nem véletlenül fordulnak a lakótelepeken élők felé a választásokhoz közeledve a pártok: Budapesten és a megyei jogú városokban az emberek egyharmada panelekben lakik. Amikor egy politikus az előregyártott betonkockák korszerűsítéséről kezd el szónokolni, voltaképpen egyszerre 1,7 millió magyarhoz beszél – derül ki a legutóbbi népszámlálás adataiból.
 
Statisztikai profilja szerint a tipikus paneltulajdonos érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik Magyarországon, s valamilyen kisegítő jellegű fehérgalléros munkakörben (például ügyintézőként, asszisztensként, technikusként) dolgozik. A főváros ilyen lakóövezeteiben élők közt viszonylag magas a kereskedelemben, a vendéglátásban és a szolgáltató szektorban kenyerüket keresők aránya, miközben a vezető állásúak és az értelmiségi réteg kifejezetten alulreprezentált e negyedek többségében.
 
 
Az egypártrendszer idején felhúzott lakótelepek szociális összetétele nem utolsósorban azon múlik, mikor adták át a hajdani igénylőknek az egykori blokkokat. Az 1970-es évek elejéig ezek a lakások nemritkán közepes, olykor annál is magasabb presztízsű lakóhelynek számítottak, amelyeket bizonyos beugró fejében lehetett megkapni (például Kelenföldön, Zuglóban vagy a József Attila-lakótelepen). 1971-től kezdve az ingatlanok jelentős részét viszont már szociális helyzet alapján osztották szét, így az alacsonyabb jövedelmű, többgyermekes családok is elég nagy számban jutottak összkomfortos otthonhoz. Ezzel párhuzamosan néhány panelos telep (Budapesten például a Havanna, az újpalotai, békásmegyeri) fokozatosan alacsonyabb státusú lakóövezetté vált, mások viszont elit negyedek lettek (Pók utca, Gazdagrét, Árpád hídfő).
 
A 30–40, sőt 50 éve átadott, eredetileg alapvetően a fiatal családok által benépesített blokkházak lakói mára sokfelé megöregedtek. A hazai lakótelepeken persze gyakran már nem ugyanazok élnek, akik a lakásokat egykor birtokba vették – ezekben az övezetekben kifejezetten magas az el- és beköltözők aránya. Az egykor gyerekzsivajtól hangos panelek környékén mindenesetre ma már az országos átlagnál is kevesebb kiskorú található. Az ott élő kicsik jelentős része egyszülős háztartásban nevelkedik, rendszerint az édesanyjuk felügyelete mellett, és esetleg a testvérük társaságában.
 
 
A Budapesten felhúzott több tucat lakótelep a főváros területének 15%-át foglalja el egyes számítások szerint. A 23 kerület között csak néhány olyan akad (például az I., az V., a VI. és a XXIII.), ahol az államszocializmus idején egyetlen falanszterházat sem húztak fel. Ezzel szemben Budapest három legészakibb kerületében Óbudán (III.), Újpesten (IV.), Rákospalotán (XV.), továbbá Kőbányán (X.) és Csepelen (XXI.) a népességnek több mint a fele lakik egyentelepeken, többek közt Káposztásmegyeren, Kaszásdűlőn és Újpalotán.
 
A lakótelepek népe a rendszerváltást követően hosszú időn át inkább a baloldal szavazóbázisához tartozott. E képlet mára részben módosult: 2014-ben például Csepelen és Kőbányán a jobboldali jelöltek futottak be.
 
hvg.hu