Lázár János: Azért van pénz, mert mi nem lopjuk el

2018.03.04 16:34

Az áprilisi parlamenti választásnak a bevándorlás a fő kérdése, vagyis az, hogy Magyarország bevándorlóország lesz, vagy megmarad magyarnak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz hódmezővásárhelyi egyéni képviselőjelöltje a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Lázár János
Lázár János
 

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

 

„Mindenkinek észre kell vennie, hogy van tétje az április választásoknak” – fogalmazott az MTI összefoglalója szerint Lázár János, majd hozzátette: a voksoláson dől el, hogy Soros György magyar származású amerikai üzletember, filantróp alakít kormányt, vagy a magyar emberek, akik nem akarnak bevándorlást.
 
Azt mondta, hogy ők az elmúlt nyolc esztendőben hibáikkal együtt is az ország függetlenségének megerősítéséért dolgoztak, míg mások „különböző háttérhatalmak és különböző nagy emberek pénzéből” az ország, a nemzet és a közösség gyengítését szeretnék elérni. Beszélt arról is, hogy ma Magyarországon kétfajta politikus van: bevándorlópárti és bevándorlóellenes, ő pedig az utóbbiakhoz tartozik, megválasztása esetén hazája szuverenitásáért, függetlenségért küzd majd.
 
Fontosnak nevezte, hogy a fideszes képviselőjelöltek a következő hetekben álljanak oda az emberek elé, és győzzék meg őket róla, hogy alkalmasak megvédeni az országot. Lázár János szerint hivatkozhatnak arra, hogy ők voltak, akik kerítést építettek, egyetlen ellenzéki párt támogatása nélkül, továbbá ők állították meg a bevándorlást, miközben az ellenzéki parlamenti képviselők „csak sunnyogtak”, többet közülük pedig nyilvánvalóan a nemzetállamok megszüntetését tervező Soros György is pénzelt közvetve vagy közvetlenül.
 
Hozzátette a kancelláriaminiszter: a tavaszi választás másik tétje, hogy azok kapnak-e bizalmat, akik a teljesítményükkel és a munkájukkal képesek jobbá tenni ezt az országot, vagy azok, akik „csak szövegelnek”.
 
A magyar ellenzéki pártok képviselői, háttéremberei zúdítják a feljelentéseket az Európai Unió asztalára, mert azt remélik, hogy „ott a velünk szemben állók, vagy azok, akik a Gyurcsány-kormány alkalmazottai voltak, és most Brüsszelben az Európai Bizottság alkalmazottai”, majd eljárásokat kezdeményeznek Magyarország ellen – mondta.
 
A korrupcióról szólva megjegyezte: amelyik városnak, illetve országnak jól megy, van pénze, gazdasági fejlődést produkál, ott valószínűleg jóval kisebb a korrupció, mint ahol nincs pénz nyugdíj- és béremelésre. Hangsúlyozta: 2002–2010 között látszott, hogy van korrupció, hiszen üres volt az államkassza, és azért nem volt pénz, mert szétlopták. 
 
Most azért van pénz az államkasszában, mert mi nem lopjuk el. Ez ennyire egyszerű”
 
– fogalmazott, hozzátéve, így jut pénz bér- és nyugdíjemelésre, fejlesztésre.
 
Lázár János azt mondta, hogy a rendszerváltozás óta soha nem volt akkora az állami vagyon, mint most, 2010 óta 3-4 ezermilliárd forintnyi állami vagyont vásároltak vissza. Nyomatékolta: a Fidesz hitvallása a demokrácia és a szabadság mellett kiterjed a méltányos, fair viszonyok megteremtésére is, ezért nyújtanak segítséget olyan esetekben, amikor az igazságszolgáltatás képtelen volt igazságot tenni. Példaként említette erre a csődbe ment szegedi Szerkezet- és Vízépítő Zrt.-vel (Szeviép) kapcsolatos ügy ötszáz károsult vállalkozójának nyújtott támogatást.
 
A fideszes politikus emellett reményét fejezte ki, hogy Hódmezővásárhely polgármesterének munkájában több lesz az együttműködés, mint a harc. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az új városvezető próbálja őket gáncsolni, támadni, miközben ők szeretnének együttműködni. Beszélt arról is: Márki-Zay Péter függetlenségéről sokat elárul, hogy egy MSZP-s alpolgármestert jelölt maga mellé.
 
Mint megírtuk, Márki-Zay Péter szombat délelőtt tette le a polgármesteri esküt a hódmezővásárhelyi városháza dísztermében. Beszédében többek között hangsúlyozta: a részvétel a demokrácia diadala volt, és megtiszteltetésnek érzi, hogy nemcsak azokat az embereket képviselheti a tisztségben, akik rá szavaztak, hanem azokat is, akik nem. Bejelentette, hogy baloldali alpolgármestert fog felkérni, mivel ő jobboldaliként nem képviselheti az egész várost. A közgyűlés ezután szavazott az MSZP helyi elnökének, Kis Andreának az alpolgármesteri kinevezéséről. 
 
A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson az ellenzéki pártok által támogatott, független Márki-Zay Péter a szavazatok majdnem 57,5 százalékát szerezte meg, a fideszes Hegedűs Zoltán 41,63 százalékot kapott.
 
mno.hu