Lázár súlyos bejelentése: 2018-tól tíz évre terveznek

2016.08.19 14:58

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az ország ünnepre készül - nyitotta meg a mai témák sorát Lázár János. A kancelláriaminiszter felhívta a figyelmet az augusztus 20-ai események biztonságos megrendezésére. 

Ezután az olimpiai sikerek kapcsán közölte, hogy még nem volt kormány, amely ennyit áldozott volna sportra. Az ötkarikás játékok után át kell tekinteni a magyar sport helyzetét és a 16 kiemelt szakág kormányzati támogatását. Orbán Viktor az olimpia végéig Brazíliában tartózkodik a magyar küldöttség vezetőjeként - tette hozzá Lázár. 

Varga Mihály hátradőlhet, mert az első félévben jól teljesített a magyar gazdaság, az uniós források kifizetése nélkül is jelentősen tudott növekedni - folytatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány továbbra is kiemelt feladatának tekinti az államadósság csökkentését - közölte.  

A kancellária miniszter közlése szerint egy év alatt 140 ezer új munkahely született Magyarországon. 400-600 ezer új munkahely jött létre 2010 óta. Az Eurostat szerint a 2010-es 11,6-ról 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta és 4,4 millió ember fizet adót a munkája után.

Lázár János ezután a két kabinetes kormányzásra tért át. Minden kedden a két kabinet ülésezik, szerdánként pedig a kormány. Ezeken az üléseken több vitát is sikerült már lezárni, ezek a döntések meg is jelentek kormányhatározat formájában. 

Ismertette a stratégiai kabinet döntéseit:

  • A mentőszolgálat esetében szintén életpálya-modellt vezetnének be
  • Szeptember 1-jétől az orvosok esetében 106 ezer forintos béremelés következik
  • 6 milliárd forintos kórházfejlesztésről is döntöttek
  • az NFM új közlekedési tervet készít
  • Az államkincstár és az önkormányzatok támogatási rendszerének összevezetése érdekében új informatikai rendszer kidolgozása van folyamatban

  • Folytatódik az iskolatej program

A kormány arra készül, hogy ősszel  - a miniszterelnök megbíz egy kormánytagot - összeállítsa a 2018-as kormányzati programot. 2018 és 2028 között szeretnénk megmondani, leírni, hogy mi mit tudunk kínálni az országnak - mondta Lázár. 

A kancelláriaminiszter a gazdasági kabinet döntéseiről is szólt. Áttekintették, hogy Magyarország milyen projektekben vesz részt a 300 milliárd eurós Juncker-csomagban. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy áttekintették az e-számla helyzetét, a fizetési lehetőséget a tervek szerint 2018. január 1-jével vezetnék be.

 

Kvótareferendum -  Erről szól az októberi népszavazás - a kormány szerint

Ha a választópolgárok nem állítják meg Brüsszelt, az EU előbb-utóbb betelepít Magyarországra olyanokat, akik "nem közülünk valók", és nem kérdezik meg a véleményünket - közölte Lázár János.

Az EU megszervezni akarja a bevándorlást, nem pedig megállítani. A magyar kormány szerint viszont megállítani kell a bevándorlást, ezzel az álláspontjával a kisebbséghez tartozik Magyarország - mondta a tárcavezető.

Adósságcsökkentésre fordítaná a kormány azt a 270 milliárd forintot, amely állami földek értékesítéséből folyt be - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kabinet szeptemberben törvényben zárja le a földárveréseket, amelyek során a meghirdetett 280 ezer hektárból 206 ezer kelt el. Mintegy 30 ezer vevő volt, akik közül 20 ezren 3 hektár alatti területet vásároltak - ismertette Lázár.

nepszava.hu