Lecsófesztivált tartottak az Avason

2019.08.05 11:36

A rendezvényt először szervezték meg ezen a helyszínen.

Fotó: Vajda János

Vannak olyan hungarikumnak számító ételek, amik élénken élnek a köztudatban. Ezeknek az elkészítéséhez általában tartozik egy-egy különleges történet, hagyományossá vált recept is. Némelyik étel elkészítése már nem is gasztronómia, inkább külön kultusz, vallás.
 
Ezek közé tartozik a lecsó is. Ezt a kiváló nyári fogást számos módon lehet elkészíteni. Van, aki lepirítja egyben az összes hozzávalót, mások hosszú időn keresztül főzik a zöldségeket, hogy kellőképp összeérjenek az ízek. Egy dolog biztos, ahány ház, annyi lecsó. Idén pedig újra próbára tehették bevált receptjeiket a szakácsok az Avasi kilátó mellett megrendezett VIII. Lecsófesztiválon.
 
 
Tizenkét csapat indult a megmérettetésen, ami több volt, mint egy egyszerű főzőverseny, hiszen számos egyéb program és előadás tarkította a fesztivált. A zenés produkciók mellett tartottak a kétnapos esemény során amatőr kutyaszépségversenyt, test­összetétel-elemzést, csikungbemutatót tartottak, kiállítást a Miskolci Fotóklub szervezésében, kamabajnokságot, és sor került egy különleges rekordkísérletre is, melynek során Csetneki László szakács, éttermi mester, a Szabadtűzi Lovagrend Kancellárja vezényletével pálinkás lecsót készítettek egy 1000 adagos bográcsban.
 
A jó lecsó zsírral készül
 
– Most vagyunk először ezen a helyszínen, eddig a Majális parkban tartottuk a fesztivált – mondta Kanyog Miklós, a rendezvény főszervezője, aki szerint szerették volna közelebb hozni a Lecsófesztivált a városhoz, hogy az embereknek ne kelljen túl sokat utazniuk.
 
– A legutóbbi eseményre már kevesebben jöttek, és úgy gondoltuk, itt az ideje a megújításnak. A legnagyobb problémát a támogatók keresése okozta a számunkra. Színpadot csak anyagi támogatók segítségével tudnánk állítani. Valamikor az Észak-Magyarországtól indult ez a verseny, és az évek során alakult ki a mostani arculat. A látogatottság hagy maga után kívánni valókat, de ez betudható a bizonytalan időjárásnak is. Általában családok, baráti társaságok és céges csapatok is indulnak a főzőversenyen, most sem volt ez másképpen – árulta el nekünk a főszervező, aki szerint azok, akik kijönnek, komolyan veszik a megmérettetést, és a főzésbe beleadják szívüket, lelküket. Ezt bizonyítja az a szeretet és törődés is, amivel a szakácsok elkészítik kedvencüket.
 
– Mi csak paprikát, paradicsomot, hagymát és szalonnát teszünk a lecsóba a fűszereken kívül, mást nem. Vannak, akik kolbászt is karikáznak bele, de én nem szoktam, hiszen az már másfajta ízt ad az egésznek. Nagyon fontos, hogy zsíron dinsztelem a hagymát, nem olajon, hiszen ez is sokat számít a végeredménynél – véli Koroknai Sándor, nyugdíjas katonatiszt, aki először vett részt a fesztiválon.
 
Avasi Lecsófesztivál
 
Nincs etalon
 
A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen olyan ételt kellett bírálniuk, aminek nincs egységes receptje, hanem mindenki a maga szájízéhez alakítja azt.
 
– Lényeges szempont a tálalás, emellett az ízhatás is nagyon fontos – mondja Járcsics Emil mesterszakács, a zsűri tagja. – A lecsó színe is sokat számít, ami azon múlik, hogy megfelelő fűszerpaprikát használt-e a készítője. A hóka étel sosem jó, bár van, akinek ez tetszik. Azt gondolom, hogy a jó lecsónak nem csupán főtt íze van, de tartalmaz kellő mennyiségű pörzs­anyagot is. A zöldségeket le kell pirítani alapvetően. Nagyon jó termékek készültek, azt gondolom, kiváló ételek között kellett észrevennünk a leheletnyi különbségeket. Az ételeket három kategóriában bírálták: pecsenye, hagyományos lecsó és különleges lecsó.
 
IMG_3401
 
Bájer Máté 
boon.hu