A legkormány... (Vélemény)

2021.04.10 17:49

A legtöbb oltás, a legtöbb halott, a legkevesebb segítség a tönkrementeknek, a legtöbb megvásárolt lélegeztetőgép (csak szakember nincs mellé), a legrövidebb munkanélküli ellátás.

 
Most kiderült, hogy a legvakmerőbbek is. Legalábbis a kormány. A Legkormány. Nyolc országból jeleztek vissza az UEFÁ-nak, mekkora közönséggel tudják megrendezni a focimeccseket. Az utánunk következő legbátrabb is csak félházat mert ígérni, félve a tömegrendezvényektől. A többiek a helyek 25-30 szézalékát engedik feltölteni, hogy tartani lehessen a távolságot.
 
Legkormány azonban bátor, mint az oroszlán. Legoroszlán. Egyedül ő vállalta, hogy a három budapesti csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn teltház lehet a Puskás Arénában. Gulyás minisztertől tudjuk, hogy nincs ezzel semmi probléma: csak oltási igazolvánnyal mehetünk be.
 
Csak ne tapasztaltam volna meg, mit jelent az igazolvány. Én három nappal az első oltás után kaptam meg, amikor nemhogy a második volt még messze, de az első utáni minimális védettség sem alakulhatott ki. Gondolom, ugyanígy működik az ezután oltandó fiataloknál is. Aki holnap Astra Zenecát kap, jövő héten kézbe is veheti az igazolványát. A második adagot meg sem kapja a bajnokságig, nem hogy letelnének az utána szükséges napok, hetek.
 
Vagyis oltás, pár napon belül kiskártya, aztán irány a meccs. Esetleg közvetlen buszjárattal a kórházba.
 
Úgy látszik, ez valami bátorságpróba. Meg kell nyerni. Muszáj nekünk produkálni a legtöbb nézőt.
 
Bátorságpróba az általános iskolai nyitás is, még mielőtt a tanárok védettsége kialakul. Hadd fertőzzék egymást oda-vissza a gyerekekkel, hadd hozza haza a gyerek a vírust. Legalább lesz még egy leg. Ott leszünk a legnagyobb kockázatot vállaló országok között.
 
Ma meghalt a járvány legfiatalabb áldozata: egy 14 éves kislány. Gondolom, nyolcadikos volt. Osztálytársai, kortársai 19-én iskolába mennek.
 
Lendvai Ildikó