Lezárult az e-egészségügyi rendszer fejlesztése - Összehangolt intézményi működést valósít meg a rendszer

2015.10.16 15:08

Lezárult a nemzeti egészségügyi informatikai (e-egészségügyi) rendszer fejlesztésének projektje, a 2,1 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló fejlesztéssel egy úgynevezett ágazati platform jött létre, amelyen keresztül a szakmai felhasználók számára helytől és időtől függetlenül elérhető az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt).

Ónodi-Szűcs Zoltán kijelölt egészségügyért felelős államtitkár a pénteki projektzáró konferencián úgy fogalmazott, ez a projekt az egyik legfontosabb az egészségügy területén, hiszen egyrészt összehangolja az intézmények működését, másrészt egy olyan adatbázist fog kezelni, amely a későbbi döntéseket alapozza meg.

Hozzátette, a rendszer a későbbiekben azt is biztosítja majd, hogy a lakosság a betegadataihoz kellő biztonsággal hozzáférhessen.

Szabó Bálint, a projekt szakmai vezetője ismertette: a program keretében létrehozták az ágazati portált az egészségügyi szféra regisztrált felhasználóinak. Ezen a zárt szakmai portálon a többi között megteremtik az egykapus jelentésküldés lehetőségét, a háziorvosok, szakorvosok számára közvetlenül elérhetővé válnak a saját vagy a kezelt betegre vonatkozó adatok, és az intézményi ellátási dokumentumok is - közölte.
A portál ezen kívül az orvosok, a patikusok és az intézmények számára egységes kommunikációs rendszert biztosít.

A rendszer bevezetése több ütemben valósul meg az elkövetkező két évben, és a szolgáltatások köre is bővülni fog, ezek közé tartozik például az e-recept, az e-beutaló, a digitális képtovábbítás vagy a távkonzílium.

mti.hu