Lukács András: Költség-haszon, avagy beáraztak minket (Vélemény)

2021.05.29 19:09

A közgazdaságtanban alapvető dolog, hogy költség-haszon elemzést kell készíteni minden egyes komolyabb döntés előtt. Természetes, tudomásul vesszük, sőt igényeljük is!

 
A politika színterén, amikor egy nagyobb társadalmi csoport mindennapi életéről, méltányos juttatásairól, megítéléséről van szó, már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Sőt! Számomra visszataszító, amikor a regnáló hatalom beáraz minket, nyugdíjasokat! A költség(vetési kiadás) és a (politikai) haszon mérlegelése, a „mennyit ér meg nekünk a nyugdíjasok szavazata” szemlélet átsüt a kormányzati cselekvésen és kommunikáción!
 
Elevenítsük fel a leghangosabb politikai üzeneteket, melyek állandó elemei a felénk irányuló média-szmognak:
 
„Megőriztük a nyugdíjak értékét, minden évben az infláció mértékével emeltük a nyugdíjakat!” Jól hangzik, de nem igaz! Mi nem így emlékszünk. Jónéhányszor megtapasztaltuk az infláció-számítás és a tapasztalt áremelkedések közötti jelentős eltérést. Az már csak hab a tortán, hogy az előzetes becslés és a várható infláció közötti eltérést folyamatosan a nyugdíjasok hitelezik meg a kormánynak! A jelenlegi helyzet jó példa az arcátlanságra: erre az évre 3 % inflációt terveztek, most arról beszélnek, 0,6 %-al év közben megemelik az alultervezés miatt a nyugdíjakat. A ténylegesen mért infláció április-április viszonylatában már 5,2 %, nem 3,6! Vagy az év végéig sokat javul a helyzet? Miért nem emelnek 2,2%-al? Mert nem éri meg? Messze van a következő választás? Majd novemberben ismét adnak néhány forintot, és elmondhatják – el is fogják mondani, - hogy ebben az évben hány alkalommal kaptak pénzt a nyugdíjasok! A közvéleményben könnyen kialakulhat az ellenséges közhangulat: ezeknek semmi sem elég!
 

 „Visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat!” Jól hangzik, de csak részben igaz. A gazdaság szárnyaló időszakában 2010-től 10 éven át nem kaptuk meg a korábbi havi plusz nyugdíjat, nem is beszélve a beígért 14. haviról. Ebben az évben 1 heti, jövőre 2 heti juttatást kapunk. Az 50 000 Ft-os nyugdíjas kapott 12 500 Ft-ot, a 2 000 000 Ft-os pedig 500 000 Ft-ot pluszban!

Méltányos? Igazságos?
 

 „A nyugdíjasok is részesülnek a gazdaság emelkedő teljesítményéből”. Jól hangzik, de mi az igazság? A hatályos törvény szerint, ha a GDP növekedése meghaladja a 3,5 %-ot, akkor nyugdíjprémiumot kell fizetni. Tekintsünk el attól, hogy 2009-hez képest nem korrigálták az aktuális átlagnyugdíjnak megfelelően a számítási metódust, csak két évet emeljünk ki a közelmúltból: 2017-ben a kormány szerint a GDP növekedés 4,1%, így kaptunk a 0,6%-kal számolva 12 000 Ft-ot, ha a nyugdíj elérte a havi 80 000 Ft-ot. Ténylegesen azonban a növekedés 4,3% volt, így mindenkitől elvettek 4000 Ft-ot. A következő, 2018-as év már brutálisabb átverés: a számolt 4,4% helyett ténylegesen 5,4% volt a GDP növekedés, így mindannyiunktól 20 000 Ft-ot vett el a kormány! Mi ez, ha nem a hatályos törvények lábbal tiprása, rablás a rászorulóktól?!

 

 „A kormány az adócsökkentés pártján áll.” Jól hangzik, de ennek valóságtartalma erősen nézőpont kérdése. Az Orbán-kormány görcsösen ragaszkodik az általa Európa bajnok szintre emelt, 27 %-os ÁFA fenntartásához, amit a közgazdászok a szegények adójának neveznek. Ez tény, nem vitatható. Amire most hivatkozik, hogy az egészségügyi és nyugdíjkiadások részbeni fedezetét biztosító munkáltatói szociális hozzájárulási adó 2 százalékpontos csökkentését tervezik 2022-ben. Igen, ez így van. Ezzel azonban ismét hivatkozási alapot teremtenek arra, hogy azt lehessen mondani a nyugdíjasokat érintő minden felvetésre, amit a klasszikus viccben a prímás mondott: „járni jár, de nem jut.”

 
Az igazságtalan, méltányosságot nélkülöző jelenlegi rendszer sok sebből vérzik. Amit mi igényként megfogalmazhatunk, azt megtette a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) és szakértői csapata által kidolgozott és ismertetett két elemzés és javaslat a nyugdíjrendszer átalakításáról és az idősügyi törvény megalkotásának szükségességéről. Tanulságos olvasmány korosztályunk tagjainak, és a politikai szereplőknek egyaránt. (Megtalálható a NYUSZET honlapján.)
 
Meggyőződésem ugyanis, hogy a nyugdíjas nem költségvetési tétel! Ember, aki mögött több évtizedes aktív munka áll. Ember, aki most is részt vesz a család, a szűkebb-tágabb környezet, a társadalom életében. Teszi a dolgát, segít erejének, felkészültségének, adottságainak megfelelően. Produktív, értéket képvisel, közvetít! És egy részük már támogatásra, segítségre szorul. Nem fordulhat el jó érzésű politikus, kormány ilyen esetben. Nem hivatkozhat költségvetési korlátra, a nyugdíjalap hiányára. Még akkor sem, ha a számok ezt mutatják. Régi igazság, hogy a költségvetés mindenkor az adott kormány értékválasztása. Mit tart fontosnak, mit elhanyagolhatónak. Gondoljuk végig: az ideihez képest a 2022-re benyújtott költségvetésben 40 milliárd forinttal kevesebb szerepel a nyugdíj-kiadásokra, mint ebben az évben! És felsoroljam, hová jut több, sőt sokkal több? Nem szeretnék demagóg lenni, ezért inkább Önökre bízom, hogy megtippeljék, vagy utána nézzenek.
 
Beáraztak minket! Ennyit érünk a hatalom szemében.
 
Lukács András