Magáncsődöt szeretnének a társasházak is

2015.02.04 07:02

A társasházak lakóinak nagy összegű tartozásai rendezésére a magáncsőd bevezetését szorgalmazza Kaplonyi György, a társasházkezelők szövetségének elnöke.

Kevés társasházi lakónak van fizetési elmaradása, ám ezek a tartozások többmilliós nagyságrendűek – mondta a Napi Gazdaságnak Kaplonyi György. A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (MTOSZSZ) elnöke szerint az utóbbi években megváltozott a társasházak adósságszerkezete: a fizetési meghagyásos eljárás bevezetése előtt sokan tartoztak kisebb összegekkel, mára ez a trend megfordult.

Jelenleg a lakók csupán egy-két százalékának, vagyis összesen 100-120 ezer embernek vannak fizetési elmaradásai, ám ezek nagyobb összegű tartozások. Zömmel olyanokról van szó, akik a válságot követően elvesztették a munkájukat és mára felélték a tartalékaikat. Az elmaradásokat most a felújítási alapokból fedezik a társasházak, ám az elnök szerint ez a megoldás nem fenntartható. A válságot megelőzően átlagosan 2 százalék volt az éves közösköltség-elmaradás, most van olyan társasház, ahol háromhavi üzemeltetési költség hiányzik a büdzséből, ami 25 százalékos rátát jelent éves szinten.

Kaplonyi György kiemelte: az adósok problémájára a magáncsőd jelenthetne megoldást. Sokat segítene, hogy ha a tartozás elér egy bizonyos mértéket, a lakók kapcsolatba lépnének egy csődgondnokkal. Hozzátette: nem az a cél, hogy utcára kerüljenek, hanem hogy ne görgessék maguk előtt az elmaradásaikat: például időben eladják a lakást és bérlakásba költözzenek.

 

A társasházaknak egy tavaly módosított rendelet szerint újabb költségekkel is meg kell küzdeniük: a ma üzemelő liftek közül 2020-ig több ezret teljesen fel kell újítani vagy le kell cserélni a biztonságtechnikai előírások szigorítása miatt. A szakmai szervezetek szerint sok esetben olyan berendezések is fennakadhatnak a rostán, amelyek az új szabványoknak bár nem felelnek meg, a gondos karbantartásnak köszönhetően biztonságosak. A Nemzetgazdasági Minisztérium felülvizsgálja a kérdést, Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár legutóbb azt nyilatkozta: a felvonók éves rendes ellenőrzésének és karbantartásának ügyeit szeretnék a jövőben állami nonprofit vállalkozásokkal végeztetni.

napi.hu