Majtényi a teljes demokratikus ellenzék közös jelöltje lett

2017.02.27 15:12

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja is támogatja, hogy Majtényi Lászlót államfővé jelöljék - jelentette be a párt elnöksége és a volt ombudsman közötti hétfői megbeszélés után az Együtt elnöke. Juhász Péter az egykori adatvédelmi biztossal közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Majtényi László a teljes demokratikus ellenzéki oldal közös jelöltje lett.

fotó: Tóth Gergő

A politikus azt mondta, nagyon fontosnak tartják, hogy Áder János mellett egy másik államfőjelölt is megjelenjen, aki valódi fékként és ellensúlyként viselkedne köztársasági elnökként.

Gyakorlatilag mindenben egyetértenek azzal, amit az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egykori elnöke a világról gondol, az általa meghirdetett pontokkal teljes egészében azonosulni tudnak - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az Együtt színeiben dolgozó képviselők, Szelényi Zsuzsanna és Szabó Szabolcs a parlamentben is támogatni fogják Majtényi László jelöltségét és a megválasztását.

Majtényi László arról beszélt, hogy közjogi programja nagyon közel áll az Együtt álláspontjához. Mindannyian parlamentáris demokráciaként képzelik el az országot, ahol független intézmények őrködnek az állampolgári jogok felett - közölte. A reménybeli IV. Magyar Köztársaságban minden polgár egyformán fontos lesz, az uralmon lévőket mindig  le lehet váltani, az ellenzék pedig ugyanúgy el tudja majd érni az állampolgárokat, mint a kormánypártok - sorolta elképzeléseit.

Az új magyar köztársaság egyik legfontosabb feladata az államot maga alá gyűrő korrupció elleni küzdelem lesz - folytatta Majtényi László, aki kiemelt prioritásnak nevezte a szegénység elleni fellépést is. Programja elemei közül még a jövő nemzedékek képviseletét és a fenntartható fejlődést emelte ki.

nepszava.hu