Már 15 omikronos esetet azonosított Magyarországon az NNK laborja

2021.12.21 06:53

Tizenöt omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborjában és további omikrongyanús mintákat is vizsgálnak - közölte a koronavirus.gov.hu. Csak a Neumann Labsnál már napi négy esetnél tartanak.

Fotó: Getty Images

Az omikron vírusvariáns már több európai országban erősen terjed,  és ragályosabb az eddigi variánsoknál, ugyanakkor a fertőzés súlyosságának megítéléséről eltérő információk terjednek, mert még nincs kellő számú klinikai tapasztalat.
 
Az említett a 15-ös számban nagy valószínűséggel a Neumann Labsnál Magyarországon elsőként regisztrált omikronos esetek is benne vannak, illetve átfedés van a két labor eredményei között.
 
Vasárnapig nyolc pozitív esetet találtunk, ma négyet. Ez egy jelentős emelkedés. A tendencia nő, míg korábban napi egy esetet regisztráltunk, átlagban ez most már napi négyre növekedett. Ez pedig a mi eseteinket tekintve már napi 5 százalékos arány"
 
– mondta az ATV Híradójának Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezető igazgatója.
 
Hozzátette: a laborba naponta 1000 fölötti minta érkezik, ebből 100-150 teszt lesz pozitív, és nagyjából száz esetenként vizsgálják azt, hogy az adott fertőzöttséget a delta vagy már az omikron variáns okozza.
 
Az NNk-nál továbbra is kérik a beoltatlanokat az első oltás mielőbbi felvételére és a korábban oltottakat a megerősítő felvételére, mert minden variánssal szemben jóval nagyobb a védelem az oltással, mint nélküle - hívták fel a figyelmet.
 
forrás: portfolio.hu / atv.hu