Már nem rémhírkeltés: van műtét, amire fél évet kell várni

2019.04.10 18:09

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő végre egyértelműsítette a várólista adatbázisát, így az ott szereplő információk már biztosan nem alkalmasak rémhírkeltésre és félrevezetésre.

 
Csaknem 5 hónapra volt szükség ahhoz, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) várólista lekérdezésre szolgáló adatbázisa is tartalmazza azokat az adatokat és információkat, melyeket a betegek számára iránymutatónak és fontosnak tartanak. A történet még tavaly októberben kezdődött, amikor is az adatbázisban szereplő információkból készítettünk egy cikket, melyből kiderült, van műtét, melyre akár éveket is várnia kell a betegeknek. Semmi mást nem csináltunk, mint amit az a beteg tett volna, aki informálódni szeretett volna arról, hogy a beavatkozásra mennyi időt kell várnia. Ha a betegnek transzkatéteres szívbillentyű beültetésre volt szüksége, egész egyszerűen kikereste ezt a beavatkozást és azzal szembesülhetett, hogy a várakozási idő 669 nap.
 
Erre reagálva a NEAK egy - helyenként meglehetősen pökhendi - közleményt adott ki, mely szerint nem az általunk is közölt "tervezett" időtartam a mérvadó, hanem a tényleges várakozási idő, cikkünkben pedig
 
visszaéltünk "a transzparencia elv megvalósítása által elérhető információkkal".
 
 
Bár ekkor felajánlották, hogy szívesen állnak az újságírók rendelkezésére, hogy elmagyarázzák a fontosabb kifejezések értelmét, többszöri megkeresésünkre sem reagáltak. Márciusban azonban Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter nyilatkozata ismét közbeszéd tárgyává tette a várólistákat. A miniszter nyilatkozatában azt jelentette be, hogy a jövőben komoly szankcióval nézhet szembe az a kórház, mely más beteg kárára kellő egészségügyi megalapozottság nélkül vesz előre beteget a várólistán. Ez részben szolgálja a várólisták hosszának további csökkentését is, melyre a kormány az elmúlt években 25 milliárd forintot költött el.
 
Ezen felbuzdulvat újra próbálkoztunk a tárcánál, utalva korábbi megkeresésünkre, és kérdéseinkre 5 hónap után meg is érkezett a válasz. A NEAK ebben továbbra is azt hangsúlyozta, hogy a betegek számára a tényleges várakozási idő a fontos, nem pedig a tervezett. Nem mellékesen csak az utóbbit közölték a lekérdezhető adatbázisban, a fontosabb, tényleges várakozási időre vonatkozóan azonban a honlap egy másik pontján lehetett információt találni, és 2019 év elején is a 2018. május 2-i állapotra vonatkozó adat állt csak rendelkezésre.
 
Az elmúlt napokban viszont átalakították a lekérdezhető adatbázist, így az már a tervezett mellett a tényleges várakozási időről is tájékoztatja minden beavatkozásnál a pácienseket és hozzátartozóikat.
 
Van, amire félévet kell várni
 
Noha a tervezett várakozási idő bizonyos beavatkozások esetében továbbra is években mérhető és a gyakorlat is sok esetben ezt támasztja alá, a tényleges várakozási időnél az elmúlt 6 hónap adatai alapján fél év a rekord. Transzkatéteres szívbillentyű beültetésre ugyanis 195 napot biztosan várni kell (ez kicsit több mint 6 hónap), bár az egészségügyi intézmények tervei szerint 606 nap várakozási idővel is lehet számolni jelenleg.
 
Csak kicsivel vannak jobb helyzetben azok, akik urulógiai kisműtétre várnak: a tényleges várakozási idő 148 nap, vagyis majdnem 5 hónap (ugyanakkor a tervek alapján akár 192 nap is lehet belőle). A harmadik leghosszabb időt, 4,5 hónapot a bélrendszer nagyobb műtéteire kell várnia a betegeknek a NEAK adatbázisa szerint.
 
Tavalyhoz képest csípőprotézis műtétnél nőtt legjobban a várólista hossza, 88 napról 94 napra. A jelentős kiterjesztett gerincműtéteknél viszont látványos javulás mutatkozik a tényleges adatok alapján: 87 napról 62 napra csökkent a várakozási idő.
 
A várólistákon szereplők létszáma is hirtelen látványos csökkenést mutatott adataink alapján. Miközben tavaly év végén még meghaladta a 35 500-at a várólistákon szereplő betegek száma, mostanra már "csak" 29 650-en vannak rajta. A közel 5000 fős csökkenés ráadásul nem egy több hónapos folyamat eredménye, hiszen egészen márciusig egyre többen szerepeltek a várólistákon (36 700-an voltak március elején), aztán április első napjaira több mint 7000-rel apadt a létszám.
 
A legtöbben, 9535-en szürkehályog műtétre (március elején még több mint 11 ezren voltak), 5312-en térdprotézis műtétre (előző hónapban 6027-en voltak), 4036-an pedig csípőprotézis műtétre várnak (egy hónapja 5161-en voltak a listán).
 
 
Itt kellene szerepelni néhány hivatkozásnak, (linknek) amelyre ha ráklikkel az érdeklő honlaplátogató, akkor értesülhet arról, hogy egy adott témában milyen információkat, értesüléseket közöltünk. Az elmúlt öt évben több mint 100 kisebb, nagyobb elemző írásban, cikkben foglalkoztunk a kórházi várólistákkal... Hogy melyik értesülés volt helytálló? Jó kérdés! Két egymástól 20 kilóméterre lévő egészségügyi komplexumban már nem igazak a közölt adatok, akkor elképzelhető, hogy egy győri és miskolci egészségügyi intézmény között mekkora a különbség. 
Saját tapasztalatból tudom, hogy egy adott kórház, adott osztályára akkor lehet befeküdni, amikor arra időpontot adnak, és abszulút nem vigasztalja a beteget, hogy ugyan az a műtét ezen kis ország tulsó felében, mondjuk 5 nappal hamarabb megtörténhet... (...a szerk.)