Márki-Zay Brüsszelben: Fasiszta pártállamot épít a korrupt Orbán Viktor (+videó)

2021.11.10 07:34

Ujhelyi István EP-képviselő az esemény házigazdájaként úgy mutatta be Márki-Zay Pétert brüsszeli fórumán, mint „Magyarország leendő miniszterelnöke”. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt két napra érkezett Brüsszelbe, ahol a hvg.hu tudósítása szerint találkozni fog négy EP-frakció vezetőjével, hat uniós biztossal, civil szervezetek, think-thank-ek képviselőivel is.

 
Márki-Zay első programját egy étteremben tartotta, ahol az ellenzéki előválasztásra visszaemlékezve többek közt arról beszélt, hogy az utolsó héten már számított a későbbi végeredményére, illetve köszönetet mondott riválisainak is, akiket egyben szövetségeseinek is nevezett.
 
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott: „régebben vagyok keresztény és jobboldali mint Orbán Viktor és a Fidesz”. Szóba kerültek az eseményen az Orbán Gáspárra tett korábbi utalásai is, ekkor a tudósítás szerint a közönségből valaki bekiabálta, hogy „azért az nem volt oké”, ám Márki-Zay szerint éppen ezzel sikerült megállítani a Fidesz melegellenes gyűlöletkampányát.
 
A jelenlegi magyar kormányzást úgy jellemezte, hogy „fasiszta pártállamot építő korrupt Orbán Viktor”, amelyre szerinte eddig sokan alternatíva hiányában szavaztak. Az ország nemzetközi szerepével kapcsolatban az alábbi elképzeléseiről beszélt: az euró bevezetése, az Európai Ügyészséghez való csatlakozás és a lojális tagság a NATO-ban és az EU-ban egyaránt.

 


forrás: facebook.com / hvg.hi / 24.hu