Megfelelő minősítést kaptak a Miskolc városi strandok

2015.08.10 21:07

Megfelelő a miskolci strandok vízminősége – ez derül ki a népegészségügyi főosztály által készített összesítésből. Van olyan strand, ahol a szezon alatt többször is végeztek vizsgálatot a népegészségügyi szakemberek.

A Selyemréti Strandfürdő, a Barlangfürdő és a Miskolctapolcai Strand vize is megfelelő minősítést kapott az ellenőrzések során. A megyében és Miskolcon is a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztálya ellenőrzi a strandok vízminőségét. A vizsgálatok két részre bonthatók – nyilatkozta Asztalos Ágnes főosztályvezető. A fürdési idény előtt, illetve szezon közben is végeznek ellenőrzéseket a népegészségügyi szakemberek – tette hozzá a főosztályvezető. Egy szezon alatt minden medencés fürdőhely, strand ellenőrzésére sor kerül, szükség esetén többször is – erősítette meg Asztalos Ágnes.

Egy-egy ellenőrzés alatt az adott strand minden medencéjéből vesznek vízmintát a szakemberek. Ezen kívül a fürdőhely- és strandüzemeltetők is rendszeresen, jogszabályban előírt gyakorisággal monitorozzák, laboratóriumi vizsgálattal ellenőrzik a medencék vizét – nyilatkozta  a főosztályvezető.

Hasonlóan a miskolci strandokhoz, megfelelő minősítést kapott a bogácsi termálfürdő, a mezőkövesdi Zsóry és többek között a tiszaújvárosi gyógyfürdő is.

A melegvizes gyógyvizű medencéknél a gyógyhatás megőrzése érdekében nem alkalmaznak vízforgató berendezést, vegyszeres kezelést. Az ilyen medencék működése során a rendszeres vízcserékkel biztosítják a megfelelő vízminőséget. Az elmúlt évek általános vizsgálati tapasztalata az, hogy az ilyen töltő-ürítő medencék vízminősége kedvezőtlenebb, mint a hidegvizes, vízforgató berendezéssel ellátott medencéké, de egészségre ártalmas mértékű szennyeződés igen ritkán fordul elő. Ilyen például a mezőcsáti termálfürdő vize is, amely szintén megfelelő minősítést kapott a mostani ellenőrzések során.

minap.hu