Meggyőzőek lehettek Várhelyi válaszai, az EP külügyi bizottsága most alkalmasnak találta a magyar biztosjelöltet

2019.11.18 16:27

Megnyílt az út Várhelyi Olivér előtt, hogy a következő Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja legyen.

Várhelyi Olivér
Fotó: Vincent van Doornick / Európai Parlament
 
Az Európai Parlament külügyi bizottsága elfogadta a magyar biztosjelölt írásbeli válaszait a leendő munkáját és főként a politikai függetlenségét firtató kérdésekre. Ez azt is jelenti, hogy az EP plenáris ülése jövő szerdán szavazhat az Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök által vezetett 27 tagú grémiumról. (A brit kormány nem jelölt biztost). Ha a képviselők többsége jóváhagyja az új biztosi testületet, akkor az december elsején, egy hónappal a tervezett időpont után hivatalba léphet.
 
Múlt csütörtökön Várhelyi Olivérnek még nem sikerült megszereznie a külügyi bizottság kétharmados támogatását. Akkor döntöttek úgy a képviselők, hogy pótlólagos írásbeli kérdéseket tesznek fel.
  
A külügyi bizottság kérdéseire adott válaszaiban Várhelyi Olivér világosan és egyértelműen kiállt az európai értékek érvényesítése mellett. A hatoldalas dokumentumban gyakorlatilag "felmondta" az Európai Unió vonatkozó jogszabályainak és alapvető értékeinek gyűjteményét, nem hagyva kétséget afelől, hogy az Európai Bizottság tagjaként következetesen védelmezni fogja a jogállamot, a demokráciát és az alapvető jogokat.
 
Bővítési és szomszédságpolitikai biztosként támogatni fogom a csatlakozó országok erőfeszítéseit a jogállam és az alapvető jogok védelmére, a korrupció és a szervezett bűnözés ellen - szögezi le Várhelyi írásbeli válaszaiban. A hatoldalas dokumentumban többek között kifejti: azon lesz, hogy a EU szomszédságában erősödjön a demokratikus intézményrendszer, az ellenzék teljeskörűen gyakorolhassa a jogait, megszűnjön a politikai befolyás és nyomásgyakorlás a sajtóra, a korrupciós ügyeket pedig alaposan kivizsgálják, a bűnösöket elítéljék.
 
Orbán Viktornak a Türk Tanács bakui csúcstalálkozóján tett kijelentését - amelyben a magyar miniszterelnök értésre adta, hogy a magyar bővítési biztos a magyar érdekeket fogja képviselni Azerbajdzsánban és Törökországban - kommentálva Várhelyi Olivér gyakorlatilag megismételte a meghallgatásán elhangzottakat. Eszerint biztosként európai szellemben, az Európai Unió képviseletében fog tevékenykedni.
 
"Egyedüli célom az EU politikáinak végrehajtása lesz" - szögezte le, hozzátéve: egyetlen kormányfő vagy kormányzati tisztségviselő nyilatkozata sem fog befolyásolni. A biztosok nem a tagállamok vagy a kormányok képviselői, így nem nekik, hanem az Európai Bizottság elnökének és az Európai Parlamentnek tartoznak elszámolással. "Szilárd elhatározásom, hogy teljesítem ezeket az elvárásokat biztosi munkám során" - olvasható a válaszokban. Azerbajdzsánról Várhelyi megjegyzi: nem fog visszariadni attól, hogy szóvá tegye az emberi jogok helyzetét, Törökországban pedig a jogállam és az alapvető jogok érvényesítése terén tapasztalható súlyos visszaesést tartja aggasztónak.
 
Halmai Katalin (Brüsszel)