Megszólalt Farkas Flórián: az eltűnt pénzek helyett piramisokról beszélt

2017.05.27 13:22

Farkas Flórián nem szokott sűrűn nyilatkozni a sajtónak: amikor például mi kerestük Szolnokon és Tiszaroffon, akkor a családja rendőrt hívott ránk. Az állami televízióval azonban most kivételt tett a romaügyi miniszterelnöki biztos: szombat reggel interjút adott az M1-nek.

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke (b) és Farkas Flórián, a Lungo Drom a két szervezet közötti együttműködésről szóló stratégiai megállapodás aláírása előtt a Fidesz Lendvay utcai székházában 2017. május 26-án
 
fotó: Máthé Zoltán / MTI
 
A beszélgetés apropója az volt, hogy a Farkas vezette Lungo Drom megállapodást kötött a Fidesszel a párt Lendvay utcai székházában pénteken. Apró szépséghibája az eseménynek, hogy a meghirdetett fél hetes kezdés helyett már délután egymás tenyerébe csapott Farkas Flórián és Kövér László, de mindezt csak az állami televízió és az állami hírügynökség munkatársai rögzítették.
 
Erről azonban az M1-en nem esett szó. Ahogyan arról sem, hogy hova tűnt az a mintegy 1,6 milliárd forint, melyet a Híd a munka világába nevű foglalkoztatási program keretében költöttek el. Nem beszéltek arról sem, hogy a korábban általa vezetett Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) már számos nyomozás zajlik: egyebek közt hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódnak a hatóságok. Nem firtatták a diplomabotrányát sem, ahogy börtönéveiről sem érdeklődtek – igaz ezt hiába tették volna, Farkas aktáját ugyanis titkosították.
 
Mindezek helyett Farkas Flórián az M1-en arról beszélt, hogy a nagyobbik kormánypárttal kötött stratégiai megállapodás egy másfél évtizedes közös munka folytatása, amely erőt és lendületet biztosít a magyarországi cigányságnak. Kifejtette, hogy a megállapodásnak két része van, a politikai részben egy piramisszerű képviseleti modellt vázoltak fel a helyi önkormányzatoktól a parlamenti képviseletig, és biztosítja, hogy a cigányság hallassa a szavát.
 
A szakmai részben szerepelnek – folytatta Farkas Flórián – azok a felzárkóztatási programok, amelyek segíthetnek a romák felemelkedésében. Ebben szerepel az is, hogy a kormányzati programot együtt készítik el a Fidesszel és a megvalósításban is szerepet vállal a Lungo Drom. Elmondta azt is, hogy „tömeges cigányfoglalkoztatási elemet kell beemelni a programba, ugyanis ha a cigányokat nem tudjuk tömegesen foglalkoztatni, akkor ez szegénységet fog termelni”.
 
Beszélt a Lungo Drom helyzetéről is, elárulta, hogy várhatóan rövid időn belül tisztújító kongresszust hívnak össze, hogy „rendet tegyenek a soraik között” és hogy megnézzék, ki az, akinek még tudnak adni egy esélyt, és hogy ki az „aki a botránykeltés helyett építkezni szeretne”.
 
Orbán Viktor miniszterelnök lapunk kérdésére Hódmezővásárhelyen elárulta, hogy „személyes szándéka”, hogy a jövőben Farkas Flóriánnal szeretné folytatni az együttműködést. Arról beszélt, hogy együtt kíván működni a cigányság szervezeteivel, személy szerint pedig mindig azzal, aki a legalkalmasabb. A kormányfő ugyanakkor azzal kerülte meg a kérdést, hogy a személyi döntéseket nem ő egy személyben, hanem a megfelelő testületek hozzák meg a Fideszben.
 
mno.hu