Megújul a nővérszálló Miskolcon

2019.08.02 06:46

A most induló beruházás során a jelenleg üresen álló miskolci, Blaskovics utcai nővérszálló épület külső energetikai felújítása valósul meg. Két felújításnak köszönhetően egy korszerű, minden igényt kielégítő nővérszálló jön létre, amelyet várhatóan 2021. első félévétől vehetnek birtokba majd leendő lakói.

Fotó: Juhász Ákos
 
A Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a legnagyobb ágyszámú és betegforgalmú egészségügyi intézmény. Stratégiai jelentőségű létesítményként hatalmas prevenciós, gyógyító, rehabilitációs, oktató és kutató potenciállal bír nemcsak országos, hanem európai szinten is.
 
A meglévő humánerőforrás megtartása, illetve a fiatal pályakezdők számára történő vonzóbbá tétel érdekében a kórház folyamatosan törekszik arra, hogy megfelelő lakhatási körülményeket tudjon biztosítani – kedvező anyagi feltételek mellett – munkavállalóinak. Ennek érdekében – keresve a pályázati lehetőségeket – az orvosszállóinak, és az orvos lakásainak külső energetikai felújítása már megvalósult az előző években. A belső felújítások is folyamatosak – saját forrásnak köszönhetően.
 
 
A nővérszálló épülete 1962-ben készült, műszakilag és funkcionálisan elavult, erősen amortizálódott; az építés óta felújítás, korszerűsítés nem történt.
 
Most a projektnek köszönhetően a környező épületek homlokzati struktúrájához, színéhez és az egységes településképi arculati megjelenéshez illeszkedően újítják fel az ingatlant.
 
A felújítás részeként az épület külső homlokzati falazata tizenhat centiméter vastag hőszigetelő rendszert kap, emellett a lábazat és a tető utólagos hőszigetelése is megvalósul. Valamennyi külső nyílászárót – magas hőtechnikai követelményeknek megfelelő –, korszerű, új nyílászárókra cserélnek. Megújuló energiaforrással az épület jelenleg nem rendelkezik, de a fejlesztés során új, napelemes rendszert helyeznek el a lapostetős rész teljes felületére.
 
A felújításhoz 104 millió támogatást nyert az intézmény, amelyet mintegy 40 millió forintnyi önerővel egészít ki. A külső felújítás kivitelezése 2020 első félévében befejeződik.
 
A felújítás eredménye egy korszerű, alacsony fenntartási költségű épület lesz majd.
 
 
Jelen felújítás kapcsolódik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése projektjéhez, amelynek részeként ezen épület belső felújítására kerül majd sor. Ezen projekt tervezési szakasza lezárult, hamarosan indul a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás.
 
A fejlesztési projekt során hatvanegy – egyágyas, fürdős, mini konyhás – lakóegységet alakítanak ki az épületben, illetve a közösségi terek is megújulnak. A lakóegységek szükség esetén plusz egy ággyal bővíthetőek, amennyiben a majdani lakók igénylik azt. A belső felújítás gépészeti és elektromos felújítást is tartalmaz.
 
minap.hu