Megújult honlappal és közönségszavazással jubilál a Miskolci Szimfonikus Zenekar

2018.11.14 18:32

Bemutatta új honlapját a Miskolci Szimfonikus Zenekar szerdán, egy sajtónyilvános évadközi társulati ülésen, ahol bejelentették: a januárra meghirdetett Újévi hangversenyekre három nap alatt közel az összes jegy elkelt, a zenekar közösségi oldalán szavazást indítanak egy esetleges negyedik, vasárnapi koncerttel kapcsolatban.

November 1-jén hivatalosan is 55 éves lett a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttes egész évados programját ünnepi programokkal színesítette. Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető elmondta, ünneplésre méltóvá teszi az évadközi társulati ülést az is, hogy a januárra meghirdetett Újévi hangversenyekre 3 nap alatt közel az összes jegy elkelt, már csak korlátozott számban lehet tehát a pénteki, illetve a szombati koncertekre jegyet vásárolni.

szimfonikusok_ules_181114ml_1.jpg

Fotó: Mocsári László
 

Ennek okán a zenekar közösségi oldalán szavazást indítanak egy esetleges negyedik, vasárnapi koncerttel kapcsolatban. Így tehát a közönségre bízzák a döntést: legyen-e egy negyedik koncert is, január 6-án, vasárnap. A szavazás november 15-én reggel 8 órától indul, és november 18-án, vasárnap éjfélig tart a zenekar hivatalos Facebook-oldalán. A hivatalos eredményt november 19-én, hétfőn reggel 8 órakor hirdetik ki.

szimfonikusok_ules_181114ml_3.jpg

A tájékoztatón bemutatták a zenekar új honlapját is. Elhangzott, a honlapfejlesztés elsődleges szempontjai: a trendekhez való alkalmazkodás, a komolyzene vidám oldalának bemutatása és a tartalomfejlesztés volt.

szimfonikusok_ules_181114ml_6.jpg

Handa Eszter, a zenekar kommunikációs menedzsere rámutatott, egy szervezet arculatát, külső megítélését, nagyban befolyásolja a weboldal, ezért igyekeztek a szervezet profiljához alkalmazkodva elegánsan trendi és színes felületet alkotni. A programkínálat mellett, az aktualitások, diszkográfia és a muzsikusokat, dolgozókat bemutató felületek is helyet kaptak a honlapon. Nagyon fontos szempont volt a jegyvásárlási felület fejlesztése is, illetve folyamatban van még az angol nyelvű web feltöltése is, amelyet az egyre növekvő számú külföldi felkérések is szükségessé tesznek.

szimfonikusok_ules_181114ml_8.jpg

A társulati ülés folytatásaként a zenekart érintő olyan aktualitásokról volt szó, mint a decemberi kisvárdai szereplés, illetve a januári ravennai turné.

A hivatalos ügyek után egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött ünnepi ebéddel ünnepelte a társulat a jubileumot.

minap.hu