Méltatták a gyógyítókat a Semmelweis-napon

2016.07.01 07:19

198 éve született az „Anyák megmentője”. Semmelweis Ignác születésnapja egyben a magyar egészségügy ünnepe is. A gyermekágyi láz elleni harc úttörőjének emlékére Miskolcon minden évben díjakat és elismeréseket osztanak a kórházakban. A MISEK-ben átadták az idei Semmelweis-díjat, valamint háziorvosokat, védőnket, mentősöket és külsős cégek dolgozóit is kitüntették.

fotó: Juhász Ákos

Koszorú kerül a szoborra. Semmelweis Ignác, a MISEK névadója, 1818 július 1-én született. A 19. századi magyar orvos azért lett világhírű, mert megfigyelte, hogy a klórmeszes kézmosással megelőzhető a gyermekágyi láz, ezzel számtalan életet mentett meg.

semmelweis_nap_160630_ja_6.jpg

A MISEK-ben évek óta megválasztják a kórház orvosát. A Semmelweis-díjasok névsora pedig most tovább bővült.

semmelweis_nap_160630_ja_23.jpg

Az orvosok és a vezetőség döntése szerint a díjat idén az infektológiai osztály főorvosa vehette át. Horváth Éva orvosi pályafutását 33 éve kezdte és azóta is az első munkahelyén dolgozik. Azt mondta: egész gyermekkorában arra készült, hogy orvos lehessen és gyógyíthasson, ha pedig újrakezdhetné, akkor is ezt a pályát választaná.

    – Örültem, és meglepetésként ért, hogy én lettem az idei díjazott. Természetesen felemelő érzés, hogy az ember munkáját ilyen szinten elismerik.

semmelweis_nap_160630_ja_41.jpg

Az egészségügyi dolgozók most nemcsak az ünnepnek örülhetnek. Erről már Tiba Sándor, a MISEK főigazgatója beszélt a szférában bejelentett bérmegállapodás kapcsán. A szakorvosok és szakgyógyszerészek szeptember 1-től bruttó 107 ezer forintos alapbéremelést kapnak, 2017-ben pedig további bruttó 100 ezer forintot.

    – Én nagyon jó iránynak tartom, és azt gondolom, hogy követendő ez a fajta béremelés, ami most lesz, és ami a következő években megvalósul. Biztos vagyok benne, hogy ha mi vezetők még a munkaszervezésen is tudunk kicsit javítani, akkor meg fog szűnni az, hogy külföldre mennek az orvosok, hiszen most már egy elfogadhatóbb bérezés lesz.

semmelweis_nap_160630_ja_48.jpg

A Semmelweis Napon átadták továbbá a főorvosi és adjunktusi kinevezéseket, és további kórházi elismeréseket, de háziorvosokat és mentősöket is díjaztak.

minap.hu