Mennyire okoz súlyos betegséget az omikron variáns?

2021.12.22 07:48

A dél-afrikai adatok biztatók, az omikron-vírusvariáns nem okozott nagy emelkedést a kórházban ápoltak és a halottak számában. Európában azonban nem sikerült olyan összefüggést találni, ami szerint az omikron-variáns szelídebb lenne elődeinél. Újabb adatokra kell várnunk.

Fotó: Depositphotos

 

A koronavírus omikron verziója nagyon gyorsan terjed, egyes országok utazási korlátozásokat, lezárásokat rendeltek el vagy fontolgatnak. A tőzsdék kisebb pánikban vannak péntek este óta. Pedig egy fontos dolgot változatlanul nem tudunk: mennyire okoz súlyos betegséget az omikron? Tényleg enyhébb lefolyású a betegség, ahogy sokan remélik?
 
A kutatók döntő adatokra várnak a Nature folyóirat szerint. A politikai vezetőknek és a közegészségügyi tisztviselőknek most anélkül kell megpróbálniuk felvázolni az omikron közelgő hullámának útját, majd döntéseket hozniuk, hogy határozott választ tudnának adni erre a kulcskérdésre. Az adatok szűkösek és hiányosak, jelentős ugyanis a késés a fertőzések és a kórházi kezelések bekövetkezése között.
 
Túl sok körülmény befolyásolja, mennyi a beteg
 
A korai eredmények reményt sugalltak, a dél-afrikai jelentések következetesen alacsonyabb kórházi kezelési arányt állapítottak meg az omikron nyomán, mint a delta-változat által okozott fertőzéseknél. December 14-én a johannesburgi Discovery Health magán-egészségbiztosító bejelentette, hogy az omikronnal fertőzöttek körében 29 százalékkal alacsonyabb a kórházi kezelés kockázata, mint az előző változatnál volt. Ez arra utalt, hogy az omikron enyhébb betegséget okoz.
 
A kutatók szerint azonban még túl korai ebben biztosnak lenni, a tanulmány kulcsfontosságú módszertani részleteit még nem tették közzé. Bezavarhatnak olyan tényezők, mint a kórházi kapacitások nagysága, a fertőzöttek életkora és általános egészségi állapota, valamint az “expozíció” – a koronavírus elleni korábbi oltás vagy a megfertőződés által okozott immunitás – mértéke.
 
Nem találtak bizonyítékot a dánok és a britek
 
De a Discovery Health eredményei összhangban vannak más, az országban végzett tanulmányokkal – mondja Waasila Jassat, a johannesburgi Fertőző Betegségek Országos Intézetének szakértője.
 
Más a helyzet azokban az országokban, ahol még kevesebb az omikron-fertőzés. December 13-án Dánia olyan adatokat tett közzé, amelyek azt mutatják, hogy az omikronnal fertőzöttek kórházi kezeléseinek aránya is akkora, mint a más változatokkal fertőzötteknél.
 
Ez azonban kis mintán, 3400 omikron-eseten és közöttük 37 kórházi kezelésen alapult. Hasonlóképpen az Imperial College London december 16-i jelentése sem talált arra utaló jelet, hogy az omikron miatti kórházi kezelések száma csökkent volna a deltához képest. De ez a vizsgálat is elég kis mintával készült.
 
Nincs bizonyíték arra, hogy az omikron enyhébb, mint a delta variánsírta a BBC.
 
Nem sok kell a kórházak telítődéséhez
 
Összességében ezek a felmérések még mindig túl szűk körűek ahhoz, hogy határozott következtetéseket vonjunk le az omikron-fertőzések súlyosságáról – mondja Troels Lillebæk, a Koppenhágai Egyetem járványügyi specialistája. Egy gyorsan terjedő változat pedig veszélyesen megterhelheti az egészségügyi rendszert még akkor is, ha a súlyos betegség vagy a halálozás kockázata viszonylag alacsony.
 
A nagyon nagy szám kis töredéke még mindig nagy szám lehet” 
 
– mondja Woolhouse.
 
Az említett dél-afrikai adatok szerint az omikronnal erősen fertőzött régiókban a lakosság több mint 70 százaléka volt már kitéve SARS-CoV-2 fertőzésnek, és körülbelül 40 százalékuk kapott legalább egy oltást. Ez megnehezíti a már meglévő immunitás jótékony hatásának szétválasztását az omikron jellemző tulajdonságaitól.
 
Mennyire véd a védőoltás?
 
Egy orvos beolt egy diákot Budapesten, a Városmajori Gimnáziumban
 
Fotó: Balogh Zoltán / mti.hu
 
Laboratóriumi vizsgálatok szerint az omikron képes lehet kikerülni az oltások által kiváltott immunitás egy részét, vagyis azok kevésbé lehetnek hatékonyak, mint a többi variánsnál. Erre utalnak az Egyesült Királyság hatóságainak korai adatai is. Ennek ellenére a vakcinák így is megvédhetnek sokakat a súlyos betegségektől és a haláltól. Az antitestek mellett a fertőzött és beoltott emberek immunrendszere T-sejteket is termel, amelyek képesek felismerni a vírusfehérjék részleteit és elpusztítani a vírussal fertőzött sejteket.
 
Lelassul a vírus terjedése?
 
A Hold Blog viszont a statisztikák alapos elemzése nyomán arra jutott, hogy biztató jelek jöttek az omikronról Dél-Afrikából. Szerintük a halálozási és kórházi számok arról tanúskodnak, hogy amióta az omikron lett az uralkodó variáns az országban, kevésbé súlyos a betegség lefutása.
 
Ezen túlmenően látszik még egy jó hír az adatokból: valamitől le is lassult az omikron. A berobbanása idején heti szinten négy-ötszörözni is tudott az esetszám, ez mostanra heti másfél-szereződésre lassult.
 
Csak a félelemtől kell félni?
 
Hasonlóan pozitív jeleket lát az Erste Befektetési Zrt. mai kommentárja is. A dél-afrikai adatok szerintük is biztatók. Az elmúlt héten 5595-en kerültek kórházba, ami jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 7363 fővel szemben.
 
Jelenleg 7950 embert kezelnek COVID-19 tünetekkel kórházban, közülük 212-en vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt 24 órában 15 465 új fertőzöttet találtak a 60 milliós országban, így az egymillió főre jutó új megbetegedések száma napi 258 fő, míg ugyanez Magyarországon a hétvégén átlagban 337 fő volt.
 
Az Egyesült Királyságban, ahol az omikron nagyon gyorsan elterjedt, a kórházban ápoltak száma csak 8,1 százalékkal emelkedett, míg a halálozások 6,5 százalékkal csökkentek is az elmúlt egy hét átlagos adatai alapján.
 
Vagyis a mostani tőzsdei lejtmenet a félelemből adódó és előrelátó lezárásoknak köszönhető – véli a brókercég.
 
privatbankar.hu