Minden eddiginél durvább poloskainvázió jöhet: eláraszthatják az egész országot

2019.10.04 11:29

Az utóbbi napokban erősen ősziesre fordult az idő, a lehűlésnek és a szeleknek köszönhetően. Ez azonban azzal a nem meglepő következménnyel is jár, hogy a hideg elől melegebb helyekre vonuló ázsiai márványospoloskák nagyobb tömegben is megpróbálnak majd bejutni a lakásokba.

 

Az ázsiai márványospoloska a Távol-Kelet trópusi, szubtrópusi területein honos rovar, nemzetközi szállítmányokkal, turisták bőröndjeibe bújva potyautasként érkezett Észak-Amerikába és Európába. Hazánkban Budapesten észlelték először 2013-ban, az azóta eltelt néhány évben viszont rettegett hírnévre tett szert főleg a városi lakosság körében, derült ki a 24.hu cikkéből.
 
Mivel a fajnak Magyarországon nincsenek a populációt természetes módon szabályozó ragadozói, parazitái és kórokozói, ezért hihetetlen mértékben elszaporodott. Egészen mostanáig nagyjából jól megvolt szabadban, de az első hűvösebb őszi napok után számítani lehet rá, hogy védett zugokat keresve naponta egyre több, akár több tucatnyi rovar próbál majd meg bejutni a lakásokba.
 
A napokban érkezett, tartósnak ígérkező lehűlés következtében a behúzódás minden bizonnyal fokozódni fog az előttünk álló időszakban,
 
mondta Kóbor Péter biológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Szipókás rovarok gyűjteményének kurátora.
 
Még nem bizonyított, de minden jel arra mutat, hogy egy vegetációs időszakban az ázsiai márványospoloskák két generációja is ki tud fejlődni Magyarországon. Nehéz megjósolni, hol lesz a vége, hiszen a faj szélsőségesen polifág, vagyis az afrikai márványospoloskának több mint 300 tápnövénye ismert.
 

A populáció ugyan nem nőhet a végtelenségig, de ma még senki nem tudja megmondani, hogy mikor és hol áll be a természet eltartóképességéhez igazodó, stabil egyedszám. Az ázsiai márványospoloska a haszonnövények között komoly bizonyítottan kártételre képes, de a jelenlegi tudás szerint gazdasági jelentőségű károkat még nem okoz a jelenlétével, valamint arról sincs elég információ, hogy az őshonos növényekre milyen hatást gyakorol.
 
Egyelőre tehát „csak” bosszantó tömeges berepülésével és a bűz terjesztésével  ez viszont olyan mértékű, hogy a közösségi oldalakat ellepik a panaszok, és a neten találkozhatunk több poloskatérképpel is. Ezek többsége, amelyek a lakosság fajfelismerésére és bemondásra épülnek, körülbelül értéktelenek. Szakmailag helytálló, ellenőrizhető adatok alapján összeállított poloskatérképet ide kattintva talál.
 
Az eddigi legtöbb észlelés Budapestről és nagyobb városokból származik, amit annak köszönhető, hogy a melegebb éghajlatú területekről behurcolt fajok túlélésének és megtelepedésének kulcsa a mérsékelt égövön, sikerül-e túlélniük a telet.
 
A városok hőszigetként működnek, átlaghőmérsékletük meghaladja a természetközeli élőhelyekét,
fogalmaz Kóbor Péter.
 
agrarszektor.hu