Minden negyedik fideszes az Orbán-kormányt okolja a válságért

2022.08.10 15:36

A fővárosban élő Fidesz-szavazók 22 százaléka egyesre vagy kettesre értékeli a kormány munkájá

– derült ki a Medián Hvg360-on közétett kutatásából.
 
 
Az 1000 fős telefonos felmérés alapján minden második budapesti lakos arra számít, hogy a következő időszakban kevesebbet engedhet meg magának, egyharmaduk pedig még attól is tart, hogy rezsiszámláit sem tudja majd kifizetni. Az is kiderül, hogy a válaszadók 69 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a kormány az átlag felett fogyasztók esetében növeli az áram- és gázárakat, ráadásul a válaszadók negyedének „elviselhetetlen nehézséget” okoznak majd az új árak.
 
A többség elsősorban Oroszországot és a kormányt hibáztatja a kialakult válságért.
 
Sokan vannak a kormánypárti szavazók közül, – minden negyedik fideszes –, akik a kormányt hibáztatják. A budapestiek többsége is úgy látja, hogy a kormány nem kezeli jól a válságot: ötfokú skálán 1-es osztályzatot 43 százalék, 2-est 11 százalék adott. A fővárosi fideszesek 22 százaléka ötös skálán egyessel vagy kettessel értékelte a kormány válságkezelését.
 
forrás: hvg.hu