Miskolc a legjobban közművesített európai városok közé került

2015.11.24 19:21

Miskolc korszerűsítette meglévő szennyvízcsatorna-hálózatát, az eddig ellátatlan területen pedig új építésével bővítette. Több mint 25 kilométer új szennyvízvezeték és mintegy 860 új bekötés épült.

A MIVÍZ Kft. ügyvezetője és munkatársai kedden sajtótájékoztatón számoltak be a beruházás részleteiről. Üszögh Lajos ismertette, főként a Vasgyár területén folyt nagy munka, de a város minden részén voltak kisebb-nagyobb feladatok, amiket el kellett végezniük. A KEOP projekt főbb eredményei között tartják számon a Pöltenberg Ernő utca és a szennyvíztisztító telep között megépült két, 6 kilométer hosszú új nyomóvezetéket, a Téglagyári, valamint a Szeleta utcában létesített új szennyvízátemelő gépházat.

szennyvizcsatorna_halozat_miviz1.jpg

A csatornaépítés korábbi képei

Fontos eredmény továbbá, hogy a beruházás során a Vasgyárban az egyesített rendszerű, szennyvizet és csapadékvizet egyszerre elvezető csatornahálózatot elkülönítették, ezzel Miskolcon már csak elválasztott rendszerű szennyvízközmű üzemel – hangsúlyozta az ügyvezető. A külön szenny- és csapadékvíz-elvezető csatorna jelentősebb mennyiségű eső, heves felhőszakadás esetén is biztonságosan elvezeti a csapadék- és szennyvizet, a rendszerek túlterhelése nélkül, külön vezetéken.

„Büszkék lehetünk, hiszen Miskolc a Green City mozgalmon belül egy újabb eredményt mutatott fel”, emelte ki Üszögh Lajos. Szintén büszkeségre ad okot, hogy összességében 25 kilométer vezeték épült – a projekttel tehát Miskolc a legjobban közművesített európai városok közé került. És jelentős lépést tett a város az ivóvizét adó karsztvízbázis megóvásáért is.

– Arra kérnénk a felhasználókat, hogy használják ki az alkalmat, kössenek a vezetékre! Erre közel egy évük van a jogszabályok alapján. Úgy gondolom, ez a város közös érdeke – mondta az ügyvezető, hozzátéve: a miskolci lakosok az új, vagy korszerűsített hálózatra való rákötésükkel védik környezetüket, a háztartások számára pedig gazdaságosabbá válik a szolgáltatás.

szennyvizcsatorna_halozat_miviz.jpg

A rákötést minden esetben az ingatlan tulajdonosának kell elvégeznie 2016. szeptember 10-ig. A MIVÍZ Kft. mint üzemeltető a vonatkozó jogszabály alapján átveszi a kész, szabályos rákötést.

A rákötés technikai részleteiről vagy ügyintézéssel kapcsolatban a MIVÍZ Kft. munkatársai az alábbi elérhetőségeken adnak felvilágosítást:

– személyesen a Szemere Bertalan utca 5. szám alatt található Ügyfélszolgálati irodában
– telefonon a 46/519-366 és a 46/519-388 számon
– e-mailben:  ugyfelszolgalat@miviz.hu
 

A „Miskolc város meglévő szennyvízcsatorna hálózatának bővítése és szennyvíz III. tisztítási fokozat létesítése” című beruházás az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásában, a KEOP program keretében valósult meg. A beruházás összköltsége meghaladta a 3,7 milliárd forintot, az önerő mértéke mintegy 311 millió forint volt.

minap.hu