Miskolc-Kassa tengely – együtt a gazdaságfejlesztésben is

2015.06.09 09:20

Az eddig főleg a kultúra és a turizmus terén gyümölcsöző, de történelmi hagyományokra is visszatekintő kapcsolatát még szorosabbra fűzi Miskolc és Kassa, döntően a gazdaságfejlesztésre fókuszálva – erről hétfőn Kassán írt alá együttműködési keretmegállapodást a két város polgármestere.

Tornyosnémeti felé indulva Miskolcról bő egy óra alatt elérhetjük Kassát autóval. A gyönyörű tájakon keresztül vezető út néhány éven belül jóval rövidebb idő alatt is megtehető majd, amint megépül a két várost összekötő autópálya. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök áprilisban Miskolcon jelentette be, hogy 2018-19-re – mintegy 150 milliárd forintból – elkészülhet a magyarországi szakasz; a szlovák rész már korábban megépült.

A két város kapcsolata természetesen nem újkeletű: mint a hétfői találkozón Kassa polgármestere is rámutatott, városuknak nemcsak földrajzi szempontból, hanem a történelmi hagyományokat tekintve is Miskolc az egyik legszorosabb partnere. 1997-ben testvérvárosi rangra emelték az együttműködést, és évek óta szoros a kapcsolat a kultúra és az idegenforgalom területén is. Richard Raši is kiemelte ugyanakkor, eljött az idő, hogy a gazdaságfejlesztésben is együttgondolkodjon a két város vezetése.

Kelet-Szlovákia és Északkelet-Magyarország jelentősen fejlődött az utóbbi években, most meg kell találnunk a közös utat az újabb előrelépésre – hangsúlyozta Miskolc polgármestere is. Kriza Ákos úgy fogalmazott: a 2014-20. közötti európai uniós pénzügyi ciklusban lehetőség van arra, hogy más területeken is kibontakozzon egy város, egy régió.

„A most aláírt megállapodás gyakorlatilag az élet minden egyes területét érinti, de kiemelt helyen szerepel benne a gazdaságfejlesztés” – ismertette a városvezető. Hozzátette, Kassa és Miskolc egyaránt olyan ipari centrumok, amik egymást jól kiegészítő ágazatokkal rendelkeznek, és a befektetők térségbe vonzását tudják segíteni. Döntően a gépipar, a nehézipar, az informatika és az elektronika erősödhet a két város közös fejlesztései eredményeként.

Mindkét fél reményét fejezte ki, hogy az uniós forrásokból további közös projekteket tudnak majd megvalósítani, minél több forrást hívhatnak majd le. Az Európai Unió mindenesetre több projektet is kiír, amely a partnervárosok együttműködésén alapul. Sokat lendíthet a Kassa-Miskolc tengely megítélésén, hogy a két ország kapcsolatában ez a térség fejlődik a legnagyobb dinamikával, és további fejlesztési lehetőségekkel rendelkezik.

minap.hu