Miskolcon is élnek hősök

2019.10.30 18:06

Kihirdették a Mellrák Elleni Küzdelem Hősei pályázat 2019-es nyerteseit, miskolci önkéntes is van közöttük. Bodnár Erika, a Mellrákinfó Egyesület borsodi csoportjának vezetője maga is legyőzte a mellrákot és a betegségét követően kezdte el önkéntes munkáját.

 
Az emlődaganat ma már szerencsére nem kell, hogy végzetes legyen, de ehhez az szükséges, hogy időben felismerjék. A gyógyulási folyamat ugyanakkor nem könnyű, az érintetteknek hatalmas harcot kell megvívniuk. A mellrák elleni küzdelemben rengeteg erőt ad a betegeknek a közvetlen környezetük támogatása. Szerencsére sok olyan köztünk élő jótevő létezik, aki munkájával támogatja a mellrákban érintett nőket. Az AVON immár második alkalommal kereste ezeket az önzetlen jótevőket a Mellrák Elleni Küzdelem Hősei című pályázatán. A „hősök” közül kettőt az öt főből álló szakmai zsűri, egyet pedig a közönség szavazatai alapján választottak ki. A díjazottak mindegyike 1-1 millió forintos támogatásban részesült, amelyet a mellrák elleni küzdelemmel összefüggő projektjeikre fordíthatnak. 
 
Bodnár Erika maga is legyőzte a mellrákot és a betegségét követően kezdte el önkéntes munkáját a Mellrákinfó Egyesület Borsodi csoportjában, aminek most már a vezetője. Az ő nevéhez kapcsolódik a Pink Gasztrokampány különleges kezdeményezés, amely keretén belül vendéglátóhelyeket kértek fel arra, hogy vegyenek fel rózsaszín ételeket a kínálatukba. Azon kívül, hogy ezáltal rengeteg embert tudtak megszólítani és felhívni a figyelmüket a mellrák veszélyeire, a rózsaszín ételek megvásárlásával a vendégek támogathatták az Egyesület munkáját is. Két éve indítottak egy fotósorozatot is, ami nagyon népszerű volt. – Egyrészt, mivel a vízilabdás fiúk nagyon mutatósak, de a viccet félretéve, azért volt ez jelentős dolog a mi életünkben, mert a nők nagyon nehezen vállalják fel ezt a betegséget, de az, hogy ezek a hölgyek az arcukat adták ehhez a kampányhoz, nagyon nagy szó volt – emlékszik vissza Erika. Hozzátette: nagyon látványos volt ez a kampány is az életerős férfiakkal és mellettük azokkal a nőkkel, akiket egy kicsit talán meggyötört az élet, a betegség, és ebből csodálatos képek születtek.
 
 
Erika az önvizsgálat fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor úgy véli, az önvizsgálat sosem helyettesítheti a mammográfiát. – Havonta egyszer mindenki vizsgálja át magát, ismerje meg a testét, és ha bármilyen elváltozást észlel, akkor igenis forduljon orvoshoz – hangsúlyozza ki. – Ezt az én példám is bizonyítja, hiszen nekem is mammográfia mutatta ki a daganatot, mert annyira mélyen volt, hogy még a szakember sem vette észre tapintással, aki áttapogatta az emlőt a vizsgálat után – emlékezett vissza. Sajnos csupán a 40 százaléka megy el erre a vizsgálatra, pedig minden adott hozzá, ráadásul ingyenes is. Más országokban, ahol fizetős ez a vizsgálat, a nők 80 százaléka elmegy a szűrésre, nálunk pedig annak ellenére ódzkodnak tőle a hölgyek, hogy nem kell érte fizetni. Évente 7000 nőt diagnosztizálnak, és ebből 2000-et veszítünk el a késői felismerés miatt – ezért nagyon fontos a szűrés, hiszen, ha korai stádiumban fedezik fel, akkor 95 százalékkal túlélhető ez a betegség – emelte ki. Erika azt is leszögezte, a mammográfia nem fájdalmas. – Nekem soha nem fájt ez a vizsgálat, de úgy gondolom, még ha kellemetlen is, még mindig sokkal kevésbé fájdalmas ez, mint mondjuk a daganattal járó műtétel és kezelések – hangsúlyozta.
 
„Ez a győzelem nemcsak engem illet meg, hanem az egész csapatot és a családomat is, akik mindig mellettem állnak és segítenek megvalósítani az ötleteimet. A támogatást a már megvalósult és a jövőbeli projektjeink kommunikációjára fogjuk fordítani” – mondta Bodnár Erika a díj átvételekor.
 
„Csupa erős és bátor nőt ismerhettünk meg idén is a pályázaton. Zsűritársaimmal nem volt egyszerű dolgunk, hogy a beérkezett pályázatok közül kiválasszuk a két nyertest, de a közönségszavazás is izgalmasan alakult, mert összesen 41 ezer szavazat érkezett a hős jelöltjeinkre. Bízunk benne, hogy a nyerteseink a támogatásunknak köszönhetően közelebb kerülnek céljaik megvalósításához és még több nő számára tudnak érdemi segítséget nyújtani. Hiszünk abban, hogy összefogással tudunk tenni az emlődaganatban érintett nők testi és lelki gyógyulásáért és azért, hogy ne veszítsünk el több nőt ebben a betegségben” – nyilatkozta a Mellrák Elleni Küzdelem pályázat díjátadóján Kósa Anita, az AVON Magyarország szóvivője.
 
Második alkalommal hirdette meg az AVON a Mellrák Elleni Küzdelem Hősei pályázatát, amin olyan nőket díjaztak, akik munkájukkal hozzájárulnak a mellrákban érintett nők gyógyulásához és segítenek nekik a legnehezebb időszakban. Az idei nyertesek között ketten maguk is leküzdötték a betegséget és a saját tapasztalataik révén segítenek sorstársaiknak. A harmadik díjazott egy pszichológus, aki elhivatottan azért dolgozik, hogy betegeinek a lelke is meggyógyuljon.
 
Muntyán Bernadett
minap.hu