„Miskolcon maradunk!” - Nem hagyják magukat a romák

2015.03.15 19:24

Az Európai Uniótól várnak segítséget a miskolci romák – etnikai tisztogatás a stadionépítés miatt címmel nyílt levelet tett közzé Váradi Gábor, a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Horváth Aladár, a Roma Mozgalom a Köztársaságért elnöke és Rácz Béla, a Roma Polgárjogi Mozgalom jogvédője. Közben Miskolcon tüntettek a romák. A Számozott Március elnevezésű demonstráción a kitelepítések ellen tiltakoztak.

„Több roma szervezet az Európai Unióhoz fordult a Miskolcon zajló etnikai tisztogatás miatt. A jórészt romák lakta negyed a stadionberuházás útjában áll, ezért utcára teszik az ott élő családokat, lakhatásuk biztosítása nélkül. A szervezetek az Unió magyarországi képviseletvezetője számára pénteken petíciót nyújtottak át, amelyben vizsgálatot sürgetnek és azt, hogy az Unió egyetlen centtel se járuljon hozzá az intézményesített cigányüldözéshez” – olvasható a dokumentumban.

„A kormány, miközben rendeletben »kiemelt jelentőségű üggyé« nyilvánította a helyi DVTK- stadion rekonstrukcióját, és nyolcmilliárd forinttal támogatja azt, szó nélkül eltűri, hogy Miskolc vezetése elűzze a stadion közvetlen közelében, az úgynevezett »számozott utcákban« élő lakosokat. A város nem hosszabbítja meg a lejáró lakásbérleti szerződéseket, nem kegyelmez a hátralékosoknak, vagy a rendezetlen jogviszonyúaknak, de azoknak sem, akik rendezik hátralékaikat: elhelyezési kötelezettség vállalása nélkül teszi utcára a város nyomornegyedeiben élő, többségében roma családokat” – írják a levél szerzői.

„Becslésünk szerint a stadionrekonstrukcióban érintett területen, a »számozott« utcákban mintegy száz családra vár kilakoltatás, de közel kétszázra tehető azon, más nyomortelepen élők száma is, akiket szintén fölszólítottak bérleményük elhagyására. A hajléktalanság mellett a családokat még a gyermekeik állami gondozásba vételének réme is fenyegeti: a (csak nevükben) gyermekvédelmi hivatalnokok mindenkinek »felajánlják« a gyerekek elhelyezését. A roma családok így inkább önszántukból elmenekülnek, rokonokhoz, albérletbe, ki hova tud, hogy megtarthassák gyerekeiket, és megmentsék a családjuk egységét. Mindezek miatt Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, a Roma Mozgalom a Köztársaságért és a Roma Polgárjogi Mozgalom az Európai Unióhoz fordult, uniós tényfeltárást kezdeményezve, és védelmet kérve a miskolci romák számára az államilag finanszírozott apartheid ellen."

A szervezetek képviselőit fogadta dr. Szűcs Tamás, az Európai Unió magyarországi képviseletének vezetője, és átvette petíciójukat. Az érintett szervezetek eltökéltek, hogy megakadályozzák a területen élő romák önkényes kilakoltatását, és minden egyes család ügyében megegyezést kívánnak kiharcolni. Álláspontjuk szerint ugyanis a családok jogosultak a városban legalább akkora nagyságú és komfortfokozatú lakhatásra, mint ahol eddig éltek. – írják a cigányvezetők.

mti.hu