Miskolcra érkezett a Szent Jobb körmenet

2019.08.11 11:19

Augusztus 10-én reggel indult tovább Görömbölyről a Szent Jobb körmenet, akik július 29-én indultak Szentjobbról.

 
 
Fotó: Juhász Ákos
 
– Egy jó zarándoklat azért tud működni, mert olyan emberekkel találkozunk, akik évről-évre visszahívnak minket – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kiss Attila. Mint mondta, a zarándoklat azt jelenti, hogy megérkeznek egy szent helyre, miközben az úton töltött időt imádkozással töltik. – Mindenkinek van valami célja, amiért az útra lép – hangoztatta. „A zarándoklat él, aminek a legjobb példája, hogy tavaly bizonyos szakaszokon egyedül jöttem, idén viszont öten-nyolcan is velem tartottak" – emelte ki. 
 
 
A Szent Jobb gyalogos zarándoklat 2012-ben indult először Csíksomlyóból a Mária úton. A zarándokok részt vettek az augusztus 20-i Szent Jobb körmeneten, majd szeptember 8-ra Mariazellbe érkeztek. 2013-ban Csíksomlyóból és Marizellből, 2014-ben Mátraverebély-Szentkúttól és Czestochowából indult zarándoklat, a csoportok mindkét alkalommal a Szent Jobb Körmeneten találkoztak. 2015 óta minden évben a romániai Szentjobb településről indul zarándoklat Budapestre a Szent Jobb körmenetre.
 
 
Idén a zarándoklat július 29-én indult el Szentjobbról a budapesti Szent Jobb körmenetre. A zarándoklat védnöke Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc alapítvány alapítója. A zarándoklat jelképei: István király aláírása, Szent Imre herceg lilioma és Szent László király győri hermája.
 
 
Útvonal: Szentjobb – Szaniszló – Piricse – Máriapócs – Nyíregyháza – Szabolcs –Sajópálfala – Miskolc –  Eger - Mátraverebély-Szentkút – Máriabesnyő - Budapest.
 
Miskolc Tv / minap.hu