Molnár Gyula: Orbán teljesen elszakadt a valóságtól

2016.07.23 18:07

Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi beszédében leleplezte, hogy az októberi kvótareferendum valójában Magyarország Európai Unióból történő kivezetését készíti elő.  

A szocialisták vezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, a miniszterelnök "túlzott nacionalizmusa" mellett világossá kell tenni, hogy nincs magyar jövő az Európai Unión kívül, még akkor sem, ha a közösség működésén van javítanivaló. Az MSZP ezért ismételten arra biztat mindenkit, hogy az október 2-i kvótareferendumon otthonmaradásával üzenje meg: Európában akar maradni - fejtette ki Molnár Gyula.

A szocialisták elnöke szerint Orbán Viktor teljes egészében elszakadt a valóságtól, amit jól mutat, hogy sem a magyar egészségügy, sem az oktatás, sem a gazdaság helyzetére nem tért ki beszédében. A kormányfő emellett nem veszi észre, hogy a magyar fiatalok kétharmada külföldön képzeli el boldogulását, azokban az országokban, amelynek vezetőit a magyar miniszterelnök leváltaná - folytatta Molnár Gyula, aki ezt a helyzetet érzékeltetve olyan fuldoklóként jellemezte a kormányfőt, aki egyik kezével a felé dobott mentőövbe kapaszkodik, míg a másikkal a segítségére siető hajót próbálja meglékelni.

Az MSZP elnöke Magyarország szempontjából helytelennek nevezte, hogy Orbán Viktor elköteleződött Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt mellett. Ennek a külpolitikának a kárát az erdélyi magyarok is a bőrükön érezhetik, a román szociáldemokrata kabinetet elutasító magyar kormány fellépése ugyanis hűvösebbé tette a két ország kapcsolatát - értékelte Molnár Gyula.

mti.hu