MSZP: a Fidesz itthon nagymenőt játszik, az európai térfélen bólogat

2017.05.21 12:36

Orbán Viktor és a Fidesz leginkább csak a hazai pályán játssza a nagymenő forradalmárt – olvasható az MSZP közleményében. Az európai térfélen hiába vonulgat zsebre dugott kézzel, a zárt ajtók mögött legtöbbször mindenhez csak bólogatni szokott.

MSZP: a Fidesz itthon nagymenőt játszik, az európai térfélen bólogat
 
Így volt ez a menedékkérők elosztása esetén is az Európa Tanácsban, így volt az Európai Néppárt kongresszusán az orosz befolyás elleni fellépéssel kapcsolatban és így volt ez az Európai Parlament legutóbbi ülésén is, ahol a kormányát ért karcos kritikákra jólfésült zsúrpubiként azt hazudta, hogy "a klub szabályait be kívánjuk tartani és mindig be is tartottuk".
 
Orbán rendre kompromisszum- és párbeszédkésznek mutatja magát Brüsszelben (amit eddig legtöbbször be is vettek neki) miközben otthon uszítva háborúzik az európai közösséggel. Európainak mutatva magát szónokol, majd kilépve az ajtón Európát mocskolja a lakájmédia gyors- és gépírói előtt. De ennek most vége, saját pártcsaládja is világossá tette a számára, hogy elfogyott körülötte a levegő. Vagy változtat az európai értékeket semmibe vevő politikáján, vagy nincs helye az európai közösségben. Nincs tovább pávatánc.
 
Az MSZP holnap élére állítja a kialakult helyzetet, véget fogunk vetni a Fidesz kettős beszédének. Lássunk tisztán: Orbánisztánt építik tovább vagy Európát választjuk?!
 
A szocialista párt hétfőn egy olyan politikai állásfoglalást fog benyújtani az Országgyűlésnek, amely válaszol az Európai Parlament - néppárti szavazatokkal - elfogadott határozatának kifogásaira. Utóbbiak ugyanis (szemben a narancsos hazugsággyárak állításaival) elsősorban nem a menekültkérdésről, hanem a jogállamiság helyzetéről, a szólás- és médiaszabadságról, a tudományos élet és a felsőoktatás szabadságáról, a civilszervezetek zavartalan működéséről, az igazságszolgáltatás függetlenségéről és a kormányzati korrupció elleni fellépésről szól.
 
Az MSZP javaslata ezekre reflektál, a Fidesz pedig egyértelművé teheti, hogy kész-e az európai kifogásokra pozitív válaszokat adni, vagy (ahogyan eddig tette mindennel) ezt is egyszerűen lesöpri az asztalról. Ha az utóbbi utat választják, azzal két dolgot máris bizonyítanak: az EU ellen folytatott háborújuk több egyszerű belpolitikai játéknál, kompromisszumkészségnek hazudott dörgölődzésük pedig aljas átverés, amellyel saját pártcsaládjukat is készek hátba támadni.
 
mti.hu