MTA-elnök: káros, ha a minisztérium tudománypolitika-csináló

2018.07.16 11:14

A 2019-es költségvetés – amúgy péntekre tervezett – elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) között annak az összegnek a felhasználásáról, amely az akadémiától a tárcához kerülhet át – mondta Lovász László, az MTA elnöke.

Lovász Lászlóval az állami hírügynökség készített interjút azután, hogy élénk vitát váltott ki a tudós testület, annak tagjai és a kormány között, hogy a szaktárca központosítja az MTA 28 milliárd forintnyi támogatásának elosztását, ami azt jelenti: gyakorlatilag a kormány mondaná meg, mit kutassanak az akadémikusok.

Az eddig saját hatáskörben felhasználható MTA-s pénzek „államosítását” övező botrány állomásai:

  • Szokatlan eszközhöz nyúlt az MTA a függetlensége védelmében: a költségvetési intézmények vezetői közül egyedüliként nem volt hajlandó aláírni a jövő évi költségvetés tervezetét
  • Elkezdtek kiállni az egyetemek az MTA mellett: Hogy a CEU kezdte a kiállást, az nem meglepő, de példamutató: most már az ELTE is beleállt az ügybe. És a többiek?
  • Az elnök a lemondását is fontolgatta a kutatási pénztek államosítása miatt: Tart a magyar kutatók elvándorlásától, bár még akár jól is elsülhet az MTA-kormány vita.
  • Kitört a balhé a jobboldali tudósok között az MTA-ügy miatt: Elérte a Professzorok Batthyány Körét az MTA-ügy
  • Alternatív javaslatokat küldött az MTA Palkovicséknak: Több megoldást is ajánlott az MTA a kormány terveivel kapcsolatban, mellyel az (ITM) átvenné az irányítást a testület költségvetése felett
  • Palkovics hallani sem akar az akadémikusok ajánlatáról: Minden, az akadémikusok által javasolt kompromisszumos megoldást elutasít a tárcavezető

Mindezek után most Lovász László úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a lépés nem javítja a tudomány hatékonyságát és a végrehajtási szakaszban, a konkrét döntéseknél az akadémiának keményen kell majd érvelnie a saját szempontjai, “az alapkutatások, a kutatói függetlenség megfelelő értelmezése mellett”.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Mint mondta, a lépés “zavaros jogi és gazdasági helyzeteket” eredményezhet, ráadásul az alaptámogatások központosítása nem olyan eszköz, amellyel a minisztérium “tudománypolitikát tud csinálni”. Ehhez inkább plusz források, pályázatok, konkrét megbízások kellenek – fogalmazott.

Az akadémia elnöke kitért arra is: egyetért Palkovics László felvetésével, hogy létrejöjjön egy olyan testület az akadémiai, egyetemi és vezető ipari kutatóhelyek képviselőiből, amely meghatározná a magyar tudomány legfontosabb tennivalóit. Ugyanakkor úgy vélte, konkrét kiemelt kutatási területeket már ötéves távlatban is nehéz kijelölni, hiszen a tudomány nehezen megjósolható módon fejlődik. Emellett nem tartaná jó megoldásnak azt sem, ha a testület túlságosan mélyen szólhatna bele az akadémiai kutatóintézetek működésébe.

Lengyel Tibor
zoom.hu