Rólunk, a NYOSZ rendezvényéről írták: Művészeti találkozóval ünnepeltek a megyei nyugdíjasok

2022.01.20 17:26

Művészeti találkozóval felérő eseményként ünnepelték a megyei nyugdíjasok a magyar kultúra napját.

 
 
Szép számmal jöttek össze az idősek a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott művészeti találkozón, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében, 2022. január 20-án, a Városháza dísztermében. Az évindító program célja az emlékezés mellett az volt, hogy a szervezet tagjai és csoportjai számára ismét lehetőséget adjon a ,,színpadi szereplésre".
 
Alkalomhoz illően a résztvevők elénekelték a Himnuszt, hiszen a magyar kultúra napján, január 22-én arra emlékezünk, hogy Kölcsey Ferenc ekkor fejezte be a költeményt.


A színes műsort megelőzően Lukács-Pete Mária, a nyugdíjas szövetségi elnök és Varga Andrea Klára alpolgármester köszöntőjét hallhatták a vendégek.
 
 
 
Értékes produkciók
 
 
A műsor első felében a nyugdíjas klubok tagjai adtak elő a magyar kultúra kiemelkedő szerzőitől verseket, dalokat, valamint 15-16. századi bujdosóénekeket. A második részben pedig József Attila Hazám című versét Péderi István, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület tagja szavalta el. Zenei programként a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanulói, illetve a Theater Brass Miskolc rézfúvós zenekar lépett fel. A rendezvényen részt vett Doszpoly Orsolya, a Miskolci Áldozatsegítő Központ vezetője és Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke, aki átadta a NYOSZ kitüntetéseit.
 
boon.hu