Nagy pénzeket lehet megtakarítani a nyugdíjbiztosítással - lehet számolni

2015.02.04 19:49

Az öngondoskodás fontos dolog: ha időben kezdünk el félretenni, igen szép summa áll majd rendelkezésünkre nyugdíjas éveinkre. Ugyanakkor nem árt, ha egy-egy konstrukciónak utánaszámolunk!

Havonta 7 ezer forint megspórolásával egy 25 éves fiatal nyugdíjas éveire – hagyományos, azaz nem befektetéshez kötött, unit-linked terméket választva – 14,1 millió forintos megtakarításra tehet szert nyugdíjba vonulásának idejére. (Persze, ha addig nem emelkedik a korhatár, amire ugyanakkor – ismerve a demográfiai adatokat – bizonyosan számíthatunk.) Az ING Biztosító kimutatásai szerint – a jelenlegi korhatárokkal kalkulálva – az a fiatal, aki csak 30 évesen kezd hozzá hasonló összegű megtakarításhoz, már csak 10 millió forinttal vághat neki majd az időskori éveknek.

Az ING kalkulátorával számolt példák ugyanakkor azt mutatják, hogy jelentősebb összeg félretétele esetén sem biztos, hogy jobban járunk. A korántsem biztos, hogy épp a legjobb példát hozó biztosítói közlemény esetén, ha pálya elején havi 5 ezer forinttal tudja növelni a fiatal a félretett pénz összegét – azaz 7 helyett havi 12 ezer forintot takarít meg – akkor a nyugdíj elérésekor már 24 milliót kasszírozhat. A szám nagy és imponáló – egészen addig, amíg utána nem számolunk, hogy a havi díj növekménye ilyen esetben 71,4 százalékos, amiért „cserébe” a tartam végén járó pénzösszeg csak 70,2 százalékkal növekszik. A helyzet nem változik akkor sem, ha 30. évtől indítjuk a megtakarítást, a nyugdíjbavonuláskor itt is kisebb a kilátásba helyezett összeg, mint a havi befizetés összegének emelkedése.

„Megéri számolni, hiszen a magyar nyugdíjrendszer a legtöbb előrejelzés szerint hosszú távon nem ígér sok jót a jövő nyugdíjasainak.” – hívja fel a figyelmet a közleményben Szabó Anikó, az ING Biztosító marketing igazgatója. A fenti példa alapján mi is ezt tudjuk mondani.

privatbankar.hu