Napról napra jobb idő lesz

2016.05.16 16:41

Kedd Délnyugaton erősen, máshol változóan gomolyfelhős lesz az ég. Eleinte délnyugaton fordul elő gyenge eső, majd záporok alakulnak ki. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk. Reggel 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet (a fagyzugos helyeken talajmenti fagy lehet!). Délutánra 16 fok köré melegszik a levegő.

Szerda A napsütés mellett főleg a keleti, északkeleti országrészben növekszik meg erősebben a gomolyfelhőzet. Elszórtan lesz zápor. 15-20 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Csütörtök A kezdeti napsütést követően megnövekszik a fátyol-, majd a gomolyfelhőzet, és délutántól egyre többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra. A délnyugati szél megélénkül. 20-21 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

Péntek Napközben fokozatosan csökken a felhőzet, de gyakran lesznek gomolyok az égen. Szórványosan fordul elő zápor, zivatar. A hőmérsékletben lényeges változás nem lesz, marad a 19-22 fok közötti maximum.

Szombat Többórás napsütésre van kilátás, csak elszórtan fordul elő zápor. Élénk lesz az északnyugati légmozgás. 22 fok körüli értékeket mérhetünk.

koponyeg.hu