NB I: a Haladás nem tudott nyerni a Mezőkövesd ellen Sopronban

2016.07.23 20:14

 

Hiába szerzett hamar vezetést a Haladás pályaválasztóként Sopronban a Mezőkövesd ellen, és hiába játszott emberelőnyben a hajrában, meg kellett elégednie az egy ponttal a labdarúgó NB I 2. fordulójában.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
HALADÁS–MEZŐKÖVESD 1–1 (Rácz F. 8., ill. Gohér 41.)
Kiállítva: Tóth B. (78. Mezőkövesd)

A Haladás kezdte nagyobb lendülettel a találkozót és szabadrúgásból hamar vezetést szerzett. A gól után is jobban futballozott a hazai csapat, de a nagy hőségben elrendelt ivószünet után rendezte sorait a Mezőkövesd, így ezt követően mezőnyjáték zajlott a pályán komoly helyzetek nélkül. A szünet előtt aztán - szintén szabadrúgásból - egyenlített az újonc.

A folytatásban is a szombathelyiek maradtak kezdeményezőbbek és az idő múlásával egyre csak nőtt a fölényük. Eleinte pontatlannak bizonyultak a hazai támadók, később pedig Tujvel védett többször is bravúrosan, így a Haladásnak végül be kellett érnie egyetlen ponttal, hiába került emberelőnybe az utolsó szűk negyedórára és játszott jobban ellenfelénél a találkozó jelentős részében.

 

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK 2 2 4–2 +2  6
2. Ferencvárosi TC 1 1 3–1 +2  3
3. Budapest Honvéd 1 1 2–0 +2  3
4. Vasas FC 1 1 1–0 +1  3
5. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 3–3 0 2
6. Gyirmót FC Győr 1 1 2–2 0 1
7. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
7. DVSC-Teva 1 1 1–1 0 1
9. Szombathelyi Haladás 2 1 1 2–4 –2  1
10. Videoton FC 1 1 1–2 –1  0
11. MTK Budapest 1 1 0–1 –1  0
12. Újpest FC 2 2 1–4 –3  0

nemzetisport.hu