„Ne bántsátok az öregasszonyt, mert az egy valóságos kincsesláda!

2019.09.01 08:47

A 100 éves Margit néni hol sírva, hol nevetve mesélt az életéről.

Fotó: Bujdos Tibor

 

Gulya Józsefné Margit néni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idősek otthonában ünnepelte 100. születésnapját. Ott voltak a gyermekei, unokái, dédunokái, falujának vezetői és Miskolc vezetői is. Mi pedig az elmúlt héten látogattuk meg őt, hogy tanuljunk tőle. Bölcsességet, szeretetet és történelmet. Mert ő épp vérzivataros időkben született, az első világháború után, 1919. augusztus 7-én. Ötévesen ment iskolába, és egész életében kemény fizikai munkát végzett a földeken. Volt, amikor teljesen egyedül, mert a férjét orosz fogságba vitték. Margit néni elárulta születésnapi kívánságát is.
 
Gondolt valamikor Margit néni arra, hogy megéri a 100. születésnapját?
 
Jaj, dehogy is gondoltam! Hiszen igen göröngyös volt az életem. De nehéz volt, Istenem! De valahogy valami mindig életben tartott. Azt mondják, egy láthatatlan út vezeti az ember életét. A születésnapom egyébként augusztus 7-én van, de a köszöntés augusztus 15-én volt, mert az alpolgármester úr akkor tudott eljönni. Gyönyörű születésnapom volt! Itt volt a családom, a szomszédok, a lakók, a falumból a polgármester, még egy újságíró is eljött. Gyönyörű virágcsokrot hoztak nekem, felköszöntöttek. Nagyon kedvesek voltak.
 
Fotó: Juhász Ákos
 
 
Milyen göröngyök nehezítették Margit néni életét?
 
A legnehezebb az volt, amikor a férjemet elvitték orosz fogságba. Akkor a kislányom még csak 4 éves volt, a fiam 7. A fiam ma már 82 éves. Ha látta volna, milyen szépen táncolt a születésnapomon, akár a lagziban! Azt kértem a jó Istentől, hogy csak addig adjon erőt, amíg itt vannak a vendégek. És Isten meghallgatott, mert nagyon jól éreztem magam. Sokkal jobban, mint bármikor. Biztosan azért, mert itt volt a családom. Mert a család a mindenem!
 
Mekkora családja van Margit néninek?
 
Van három unokám és hat dédunokám. A fiam 82 éves, a lányom 78, a legidősebb unokám, Zolika 58 éves. Hiába ennyi idős, ő nekem már csak Zolika marad. A fiamnak, Bertinek van egy lánya, a lányomnak, Marikának két fia.
 
Mi volt a legszebb Margit néni életében?
 
Talán az, amikor az első unokám megszületett. Hatalmas öröm volt az! De az életem nehéz volt. Mert földet műveltünk 24 éven át. Hiába dolgoztam rengeteget, erre a munkára nem járt semmilyen nyugdíj, semmilyen segély. 1960-ban alakult meg a tsz, de csak ’67-ben álltunk be, akkor lettünk bejelentve az sztk alá is. Aztán olvastam a közlönyben, hogy meg lehet váltani öt évet. És én megváltottam, kifizettem az sztk-t, azzal lett egy kicsinyke nyugdíjam. Úgyhogy én csak 58 éves koromban mentem nyugdíjba, hogy meglegyen a 10 évem nagy nehezen. De nagyon kevés nyugdíjam lett. A fiam pótolta ki, hogy jusson gyógyszerre, meg ami ide, az otthonba kell.
 
Pedig sokat tetszett dolgozni a földeken.
 
Azért vagyok itt, drága szívem. Mert se éjjelem, se nappalom nem volt. Mert a gyerekek voltak az életem értelmei, és csak értük harcoltam, hogy nekik jobb legyen, mint nekem. De nem sokkal lett jobb, mert ők is nélkülöztek sajnos. Soha nem jutott annyi, amennyi kellett volna. A fiam el is mondta a születésnapi ünnepségen, hogy bizony nemcsak a háztartást kellett vezetnem, hanem amikor a férjem nem volt otthon, a földön szántani-vetni kellett, hogy legyen kenyér. Semmilyen segítségem nem volt. Azért ilyen gyenge a fél oldalam, a kanalat is alig tudom megfogni. Izomsorvadás, csontritkulás. Fizikailag nagyon lerokkantam.
 
Mégis óriási dolog, hogy a 100 évet meg tetszett érni. Kevesen mondhatják el ezt magukról.
 
Jaj, bizony, ez igaz! Én mindig is Felsőgagyban éltem, de Gagyapátiban születtem, mert a nagyszüleim ott éltek. Abban az időben az volt a szokás, hogy az első gyermeket otthon, a szülői házban szülte meg az anya. Én voltam az első gyermek, és én mindig egyszerű, falusi, szegényes, permet nélküli ételeket ettem. Otthon a faluban arról voltam híres, hogy „Margit néni a zsebbül ebédel”. Mert hogy munka közben nem akartam időt pocsékolni, leülni ebédelni. Ezért csak csupasz kenyér volt a zsebemben, azt eszegettem, közben törtem a kukoricát, meg csináltam, amit kellett. Egy egész könyvet lehetne az életemről írni. A gazdálkodás egész embert követelt. Olvastam egyszer a Szabad Földben, mert az járt nekünk otthon, hogy „ne bántsd az öregasszonyt, mert az egy kincsesláda”. Mert annak a fejében nagyon sok a tapasztalat. Úgyhogy a fiataloknak most is el tudnám mondani, hogyan kell a földet művelni, a jószágokat etetni, gondozni. Volt lovunk, tehenünk, sertésünk és az aprólék. Régen így volt falun.
 
Hogy tetszett bírni azt a sok munkát?
 
Ó, hát ezt nem lehet elmondani! Az a sok emelés tett engem tönkre. Egy zsák nehezebb volt mint egy mázsa. A tsz-ben egymásra kellett rakni a zsákokat. Amikor rám tették a terhet, azt hittem, hogy kiszakad mindenem. Meg a vastaliga! Az is olyan nehéz volt, amikor fel kellett tennem a szekérderékra. Ó, drága Istenem! És velem élt a beteges anyósom is. Szemben lakott a lánya, de ő nem ment hozzá. Pedig mellettem nagy szegénységben élt, és az uram sem volt itthon, mégis velem maradt. Aztán én temettettem el. Pénzem nem volt, a faluban élt egy asztalos, ő csinálta meg hitelbe a koporsót, a komódom deszkájából. Az anyósom azért nem akart a lányához menni, mert az a földért üldözte. Nem volt az, csak három holdacska, de az anyósom nem akarta adni, amíg a fia haza nem jön a fogságból.
 
Milyen volt Margit néni házassága?
 
Az bizony nem volt egyszerű… Mert a szülők ellenezték. Azt mondják, halottról vagy jót vagy semmit nem szabad mondani. Az édesapám nem látta jónak ezt a házasságot, és igaza volt. Valameddig szép volt, de nem sokáig. Csak egy darabig, mert óriási szegénységben éltünk. Szalmás házunk volt, ami leégett, de építeni nem volt miből, kölcsönt kellett fölvenni. Szóval nagyon sokat kellett küszködni. Azért 51 évig kitartottunk egymás mellett. Akkor nem úgy volt, mint most, hogy ha valami nem tetszik, akkor már válnak is a házaspárok. Akármilyen szegénység volt, még ha a férj ivott is, az asszony tűrt.
 
Tetszik még emlékezni az iskolás évekre?
 
Ó, hogyne! A falunkban, Felsőgagyban jártam iskolába. Még lakásunk sem volt, a nagymamánál laktunk, a Patracban (Felsőgagy egy része – a szerk.). Később a felvégen osztottak telkeket, ott építkeztünk. Onnan jártam az alsó iskolába, ami mára teljesen tönkrement. Az iskolát egy kisasszonyka vezette, Lux Jolán. Azt tanácsolta a szüleimnek, hogy adjanak engem oda lógóba. Ha jól megy a tanulás, akkor járhatok oda, ha nem, akkor csak úgy lógóba. Így mondta. Én még csak ötödik évemet töltöttem be, de akkoriban nem volt óvoda. Az első osztályban csak tízig tanultunk számolni golyós számolóval. A fele fekete volt, a fele meg sárga. Akkor az ötös volt a rossz jegy, az egyes pedig a legjobb. A magaviselet dicséretes, a szorgalom dicséretes, az előmenetel
kitűnő. Már akinek ilyen volt. Az enyém ilyen. Ma is megvan a fiamnál az értesítőm. Kijártam az első osztályt úgy, hogy csak augusztusban lettem hatéves. Tizenegy éves koromra már kijártam a 6. osztályt, de a tanfelügyelőség nem engedett ki az iskolából, mert akkor a gyerekeket dolgozni vitték, nem felsőbb iskolába. Dolgozni kellett, bizony, a földeken.
 
Margit néninek voltak testvérei?
 
Egy lánytestvérem volt, de 32 éves korában meghalt, szegénykém, homloküreg-gyulladásban. Épp a legrosszabb időben lett beteg, a front alatt. Kezelni kellett volna a betegségét, de akkor nem volt rá lehetőség. Egy kétéves kislányt hagyott itt, Gizikét. Az apja újranősült, és született a kislánynak két féltestvére. A mostohája édesmostoha volt, mert jól bánt Gizikével is. Ő most 66 éves, és Felsőzsolcán lakik. A féltestvérével nagyon szeretik egymást.
 
Margit néninek mi a kívánsága a 100. születésnapjára?
 
A gyerekeknek is mondtam, hogy én már megértem ezt a szép időt, a századikat. Most már a jóisten csak nekik adjon erőt, egészséget, nyugalmat. Csak nekik legyen jó! A gyerekeknek. Mindig ez volt a vágyam, és most is az. És még az, hogy az egész világon béke legyen. De az a baj, hogy az emberekben nincsen szeretet. Pedig a szeretet hiányzik. Nagyon!
 
 
Névjegy
 
Név: Gulya Józsefné
Született: Gagyapátiban 1919. augusztus 7-én, de Felsőgagyban élt
Munka: kemény mezőgazdasági munka a saját földön, majd a tsz-ben
Család: két gyerek, három unoka, hat dédunoka, a férjével 51 évig élt házasságban
Születésnapi kívánsága: A jóisten adjon erőt és egészséget a gyerekeinek, unokáinak és dédunokáinak; és legyen béke a világon!
 
Hegyi Erika
boon.hu