„Ne szédítsen, mert rögtön hívom a rendőrséget”

2020.09.27 07:21

Összegyűjtöttünk pár mondatot azoktól az idős asszonyoktól, akik nem dőltek be az unokázós csalóknak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt időszakban több településen is felütötték fejüket az unokázós csalók.
 
illudztráció
 
 
A sértetteket minden esetben azzal a történettel hívták fel, hogy hozzátartozójukat – gyereküket, unokájukat – autóbaleset érte és pénzre van szükségük, hogy a baleset során szerzett sérüléseiken túl egyéb bántódásuk ne essen.
 
Most összegyűjtötték azokat a mondatokat, amit az idős asszonyok mondtak – tanúkihallgatásaik során – mielőtt a csalók bontották a vonalat:
 
  • „ne szédítsen, mert rögtön hívom a rendőrséget„,
  • ”nem tudok segíteni, mert nem hiszem el ezt az egészet„,
  • ”nem adok pénzt, inkább odaküldöm apádat„,
  • ”nem megyek sehová, mert fáj a lábam hívd anyádat”.
 
Két kazincbarcikai asszony azonban áldozatul esett a napokban a csalóknak. Egy 83 éves hölgy egymillió hatszázezer forintot, míg egy 70 éves asszony több mint ötszázezer forintot utalt át pénzügyi transzferszolgáltatón keresztül egy részére megadott angliai számlaszámra.
 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy bármilyen pénzátutalási tranzakció megkezdése az alábbi óvintézkedéseket tegyék meg:
 
  • hívják fel a „balesetben” jelölt hozzátartozójukat,
  • a telefonálótól minden esetben kérdezzenek olyan dolgot, amelyet ténylegesen csak hozzátartozójuk tudhat Önökről (ez lehet például egy becenév, egy közös emlék) ezzel is csökkentve áldozattá válásukat.
 
 
boon.hu