Négy ára van a szőlőnek, mégsem jó mindenkinek

2016.09.29 06:25

A tolcsvai székhelyű Grand Tokaj Zrt. szerződött termelőinél már zajlik a szüret. Az úgynevezett A- és B-szüret már be is fejeződött, de nem minden termelő elégedett a kapott árakkal.

Négy ára van a szőlőnek, mégsem jó mindenkinek

Ebben az évben a társaság négyféle szerződést kötött a szüretre. Az A-szüreten a könnyebb borokhoz való szőlőt vették át, míg a B-szüret a sárga muskotályé. A C-szüret az úgynevezett klasszikus tokaji szüret, amikor a száraz és a félédes borokhoz gyűjtik be a gyümölcsöt. A D-szüret az úgynevezett késői szüret, az ekkor betakarított szőlőkből készül majd a szamorodni és ilyenkor szedik le az aszúalapanyagokat is.

Több gazda amiatt reklamált, mert az A-szüret szőlőiben is voltak már botrytises fürtök, de azokat alacsonyabb árban vették át és nem engedték meg a szőlőtulajdonosoknak, hogy kint hagyják aszúsodni a fürtöket. Az okokról is beszélt Kalocsai László, a zrt. igazgatótanácsának tagja és Prácser Miklós, a hegyközségi tanács elnöke.

szuret-09-aj

Jobb a gazdáknak és az aszúnak

Kedvezőbbre módosította a Grand Tokaj Zrt. a termelőkkel kötött korábbi szőlőfelvásárlási szerződéseket.

A tolcsvai székhelyű Grand Tokaj Zrt. szerződött termelőinél már zajlik a szüret. Az úgynevezett A-szüret már be is fejeződött, de nem minden termelő elégedett a kapott árakkal, s ennek hozzánk is eljuttatott levelekben adtak hangot. Az idei szüretről Kalocsai Lászlóval, a Grand Tokaj Zrt. igazgatótanácsának tagjával és Prácser Miklóssal, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnökével beszélgettünk.

Nem volt optimális

– Maga a nyár nem volt optimális a szőlő számára – mondja Prácser Miklós. – Júliusban Hegyalján négyszer annyi csapadék esett, mint amennyi szokott. Volt olyan terület, ahol júliusban 200–250 milliméternyi csapadékot mértek. Utána ugyan jött egy hosszabb napos időszak, amely valamennyire helyreállította a szőlőt, de rengeteg víz maradt a talajban, emiatt hamarabb megrepedtek a szemek és elkezdődött a botryti­sesedés.

– A termésnek nem tett jót a jég sem – mondja Kalocsai László. – Összesen 400 hektáron volt jégkár Legyesbényétől Sárazsadányig. Vannak olyan területek, ahol a termés 90–100 százalékát elverte a jég. Szerencsére csak terméskár volt, a jégverést maga az ültetvény ki fogja heverni.

szuret-06-aj

 

Maradjon kedv és erő

 

– A Grand Tokaj Zrt. kidolgozott egy normál évekre szóló, a minőséget előtérbe helyező felvásárlási rendszert – mondja Prácser Miklós. – Ez a normál években jól is működik. Az a legfontosabb, a termelőknek megmaradjon a munkához való kedve és ereje, ezért a felvásárlási rendszer akkor működik jól, ha egy nehezebb évben sem jár rosszul a szőlősgazda.

Ebben az évben a Grand Tokaj Zrt. négyféle szerződést kötött a szüretre. Az A-szüret szeptember 20-án be is fejeződött, itt a könnyebb borokhoz való szőlőt vették át. A B-szüret a sárga muskotályé, már ez is befejeződött. A C-szüret az úgynevezett klasszikus tokaji szüret, amikor a száraz és a félédes borokhoz gyűjtik be a gyümölcsöt. A D-szüret az úgynevezett késői szüret, az ekkor betakarított szőlőkből készül majd a szamorodni és ilyenkor szedik le az aszúalapanyagokat is.

Több gazda amiatt reklamált, mert az A-szüret szőlőiben is voltak már botrytises fürtök, de azokat kisebb árban vették át és nem engedték meg a szőlőtulajdonosoknak, hogy kint hagyják aszúsodni a fürtöket.

szuret-10-aj

Le is lehet válogatni

– A Grand Tokaj Zrt. mindenkivel az adott kategóriájú szüretre szerződött – mondja Kalocsai László. Az A- és a B-szüret esetében nincs lehetőség arra, hogy a gazda tovább tartsa kint a szőlőjét, a szerződés szerint mindenkinek az adott szüreti időszakban kellett és kell bejelentkezni a betakarításra és beszállításra. Ott módosítottunk, hogy eredetileg a C-szüret esetében sem volt erre lehetőség, de ebben a kategóriában a várható aszúsodás miatt megadjuk a lehetőséget a gazdáknak, hogy a botrytises fürtöket leadják egy valamivel kisebb védőáron vagy kint hagyják a tőkéken és a D-szüret időpontjában adják le.

Mint megtudtuk, ha a késői szüret során a C-szüretre szerződött gazdák a botrytises fürtöket egyben adják le, akkor szamorodniként veszik át, ha leválogatják az aszúszemeket, akkor aszúárban, ami idén minőségtől függőn 2000 vagy akár 2500 forint is lehet kilónként. Erről a napokban döntött a Grand Tokaj Zrt. igazgatótanácsa, s ez egy olyan döntés, ami még nem veszélyezteti a minőséget.

– Ez egyértelműen a gazdáknak kedvez. A hegyközségi tanács további, a termelői érdekeket szolgáló intézkedési javaslatokat is tett, de ezeket most az igazgatótanács elutasította – tette még hozzá Prácser Miklós.

Bánhegyi Gábor
boon.hu