Nem nyomoz a rendőrség a vény nélkül osztogatott nyugtatók ügyében

2016.06.29 12:13

A bezáratott vázsolyi patikában tízezernyi pirulával nem tudtak elszámolni.

"Mi is csak a sajtóból hallottunk az esetről" - mondta Janasóczki Attila alezredes, a Borsod megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője. "A rendőrség természetesen hivatalos és nem hivatalos forrásokból is szerez be adatokat, de a vázsolyi esettel kapcsolatban még csak informálódunk."

Mint arról beszámoltunk, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hétfőn jelentette: bezáratták a Vázsoly községben működő Attila Patikát, miután kiderült, hogy közel 24 ezer doboznyi vényköteles gyógyszerrel nem tudnak elszámolni. A vizsgálat során kiderült, hogy legnagyobb részt nyugtatók, erős függőséget okozó, pszichotróp szerek kerültek ismeretlenekhez - egyebek mellett Xanaxnak, Rivotriltnak és Epheritnek kelt lába.
Szomorú trópusok

A tulajdonos azzal védekezett, hogy 20-30, számára idegen környékbelinek adta egy éven keresztül a szereket - vény nélkül.

Amennyiben hitelt adunk a patikus szavainak, úgy az év minden napján, mind a 30 ismeretlennek 2 doboznyit adott a szerekből. Ezek alapján Vizsoly és környéke lehet a legdepressziósabb kistérség az országban.

Az OGYÉI-től megkérdeztük, hogy milyen információk alapján indítottak helyszíni ellenőrzést, illetve teszenk-e feljelentést az ügyben. Cikkünk megjelenéséig nem választoltak - amint megteszik, cikkünket frissítjük.

vs.hu