Nyékládházán elmaradnak az augusztus 20-ai programok

2020.08.11 11:39

Az egészségügyi helyzet indokolta a döntést.

 
A kormány augusztus 20-ával kapcsolatos intézkedéseire, valamint Nyékládháza egészségi állapotának megóvására tekintettel a városban elmaradnak az – előre láthatólag – októberig tervezett ünnepségek és rendezvények - áll Tóth Balázs polgármester közleményében.
 
Erre a sajnálatos döntésre a koronavírus-járvány eddigi terjedésének környékbeli tapasztalatai, az országos megelőző intézkedések, a képviselő-testület tagjaival, valamint az intézményvezetőkkel zajlott augusztus eleji egyeztetések vezettek. 
Így elmarad tehát az augusztus 20-i városi ünnepség. Nem tartják meg a Nyékládházi Nyár koncertjeit, a búcsút, és az Ősz ízei című rendezvényt sem. Nyékládháza városának vezetése alapos megfontolás alapján határozott úgy, hogy a tőlük telhető minden lehetséges intézkedéssel a lakosság biztonságára törekszik, még akkor is, ha ez áldozatokat kíván tőlünk.
 
Köszönet a Lakosság megértéséért és belátásáért, hogy az egészségünk megóvása a hozzátartozóink és mindannyiunk számára fő szempont. Tegyünk érte mindannyian, vigyázzunk magunkra és egymásra is!" 
 
- zárul a közlemény.
Nyékládháza polgármestere