Nyugdíj nélkül maradtak hat megyében a postások spontán sztrájkja miatt Erdélyben

2016.10.30 07:33

Több ezer postás kezdett spontán sztrájkba csütörtökön Romániában, mivel nem sikerült megállapodniuk a béremelésre és a munkakörülmények javítására vonatkozó követeléseikről az állami társaság vezetőivel. Nem hajlandók átadni, illetve kiszállítani a leveleket és csomagokat, valamint a nyugdíjakat.

postas-yahoo

Elsőként a kolozsvári postások indították el az akciót: a regionális kézbesítő központ alkalmazottai már a csütörtökre virradó éjszakai műszak során beszüntették a munkát, miután a szakszervezetek és a vezetőség közötti szerdai, bukaresti megbeszélés nem volt eredményes – a Krónika hírét a KamaraOnline adta közre.

Sinka Károly, a Kolozs megyei szakszervezet vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: azt kérték, hogy mindegyik alkalmazott fizetését emeljék nettó 200 lejjel, ehhez képest az igazgatóság csak személyenként bruttó 100 lejes bérkiegészítést hajlandó biztosítani.

Az észak-nyugati térséget kiszolgáló regionális központban naponta több tízezer levelet és csomagot szortíroznak, az éjszakai műszakban dolgozó mintegy negyven alkalmazott által elkezdett sztrájk pedig hat megye postahivatalának tevékenységét érintette. A spontán sztrájkhoz megyeszerte több mint háromszáz postás csatlakozott csütörtök reggel.

Sinka Károly rámutatott: a társaság tevékenysége gyakorlatilag megbénult, semmilyen szolgáltatást nem biztosítanak az ügyfeleknek. Arra a kérdésre, hogy meddig sztrájkolnak, a szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: ameddig az alkalmazottak kívánják.

A sepsiszentgyörgyi postán is beszüntették a munkát, az ügyintéző polgárokat a Zárva felirat fogadta az épület bejáratánál. Cornel Radu szakszervezeti vezető rámutatott: csütörtök reggel kapták kézhez a vezetőségnek a bruttó 100 lejes béremelésre vonatkozó javaslatát, amit elfogadhatatlannak tartanak, ezért a mintegy nyolcvan alkalmazott csatlakozott a spontán sztrájkhoz.

KamaraOnline