Nyugdíjemelés 2022. július: mutatjuk, mi lesz a számítás alapja, itt a pontos nyugdíjkalkulátor

2022.05.25 11:25

Az már nem újdonság, hogy évközi, 3,9 százalékos nyugdíjemelést hajt végre a kormány a tartósan magas infláció miatt. Az azonban még sokak számára nem világos, hogy mi fogja képezni ennek a 3,9 százalékos emelésnek az alapját. Ha ugyanis a januártól járó, 5 százalékkal megemelt nyugdíjat emelnék újabb 3,9 százalékkal, akkor az már összesen nem 8,9 százalék lenne. Mutatjuk, hogy pontosan mit ír az erre vonatkozó rendelet, hogyan kell számolni, illetve hogy ez alapján pontosan mekkora lesz az emelés, illetve a visszamenőleges nyugdíjkorrekció mértéke júliusban.

Sokan számolgatnak napjainkban...
 
Azt még április végén bejelentette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hogy a kormány úgy döntött, 3,9 százalékos nyugdíjemelésre van szükség júliustól. Mivel az akkori előrejelzés 8,9 százalékos éves inflációt jósoltak, mely jelentősen magasabb, mint az év eleji 5 százalékos emelés volt, a két szám különbözetével kompenzálják nyáron a nyugdíjasokat. A miniszter azt is elmondta, hogy a nyugdíjasok júliusban visszamenőlegesen megkapják a január-júniusra járó különbözetet is, vagyis egyösszegű nyugdíjkorrekció is érkezik majd. A részletek ezután a Magyar Közlönyben jelentek meg.
 
Nem június, hanem július hónaptól emelkednek a nyugdíjak
 
A Magyar Közlöny 2022. április 28-án megjelent 71. számában olvaható a kormány 161/2022. (IV. 28.) Korm. rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. július havi kiegészítő emeléséről. Olvasói levelekből, reakciókból úgy láttuk, sokan tévesen úgy gondolják, már júniusban emelt nyugdíj jár, miközben a rendelet világosan kimondja, hogy július 1-jétől várható az emelés.
 
Egészen pontosan úgy fogalmaz: a "2022. július 1-jétől – 2022. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 3,9 százalékkal hivatalból kell emelni"
 
  1. azt az öregségi nyugdíjat,
  2. azt az özvegyi nyugdíjat,
  3. azt a szülői nyugdíjat,
  4. azt az árvaellátást,
  5. azt a baleseti hozzátartozói nyugellátást,
  6. azt a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
  7. azt a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
  8. azt a korhatár előtti ellátást,
  9. azt a szolgálati járandóságot,
  10. azt az átmeneti bányászjáradékot,
  11. azt a táncművészeti életjáradékot,
  12. azt a rokkantsági ellátást,
  13. azt a rehabilitációs ellátást,
  14. azt a baleseti járadékot,
  15. azt a bányászok egészségkárosodási járadékát,
  16. azt a fogyatékossági támogatást,
  17. azt a vakok személyi járadékát,
  18. azt a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapjánfolyósított ellátást,
  19. azt a polgármesterek közszolgálati járadékát,
  20. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
  21. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
  22. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
  23. azokat a hadigondozásról szóló törvény alapján a Tny. 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
  24. azt a házastársi pótlékot,
  25. azt a házastárs után járó jövedelempótlékot,
  26. azt a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot, 
  27. a nemzeti gondozási díjat,
  28. azokat az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emeléseket és juttatásokat, amelyeknek a Tny. 62. §-ában foglaltak szerinti emelését kormányrendelet elrendeli,
 
amely után a jogosultnak a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. január havi emeléséről szóló
692/2021. (XII. 9.) Korm. rendelet 1. §-a alapján emelés (a továbbiakban: januári emelés) járt. Ebből tehát az következik, hogy a számítás alapja nem a már 5 százalékkal megemelt összeg lesz, amelyet január óta kaptak a nyugdíjasok, hanem az, amelyet előtte folyósítottak a számukra.
 
A 13. havi nyugdíj után is jár a korrekció
 
A rendeletből az is kiderült, hogy a visszamenőleges korrekciót, melyet egyösszegben kapnak majd kézhez a nyugdíjasok, nem 6, hanem gyakorlatilag 7 hónapra kell számolni. Bár sok helyen, köztük a kormányzati kommunikációban is 6 havi visszamenőleges kompenzációt emlegettek, valójában a 13. havi nyugdíj összeget is ide kell számítani, ami után szintén jár a korrekció.
 
A rendelet szövege szerint: a 2022. január–június hónapokra járó emelés összegét, valamint tizenharmadik havi nyugdíjra vagy tizenharmadik havi ellátásra való jogosultság esetén az arra járó emelés összegét a 2022 júliusára járó ellátással egyidejűleg, egy összegben, hivatalból kell folyósítani.

 

A nyugdíjkalkulátor IDE kattintva érhető el:>>>>>>>>
 
 
forrás: Magyar Közlöny / penzcentrum.hu