Októberben hamarabb utalják a nyugdíjakat

2019.09.22 08:46

Októberben megint zűrös napra esik a nyugdíjak folyósítása, és azon a vasárnapon önkormányzati választás is lesz.

Ahogy azt az idős honpolgárok megszokták, a nyugdíjakat rendre 12.-én utalja a Magyar Államkincsár (a kézbesítést más ütemezésben intézi a Magyar Posta) minden hónapban. Vannak azonban olyan hónapok, amikor ez a dátum hétvégére esik. Emlékezetes nagy botrány volt ebből idén januárban, és most megint egy olyan utalási időszak jön, amikor 12.-e egy hétvégi napra esik.
 
Az államkincstár épülete
 
Az államkincstár honlapján található tájékoztató szerint a következő, októberi utalási rendet is megbolygatja a naptár. Mivel 12.-e szombatra esik, ezért már pénteken, 11.-én megtörténik az utalás.
 
Erre azért van szükség egyebek mellett, mert a bankok - és vélhetően a folyósítást indító állam - utalási, illetve elszámolási rendszerei nincsenek felkészítve az azonnali utalások indítására és fogadására. Pedig ez lehetővé tenné, hogy pár másodperc alatt megérkezzenek az utalások, akár hétvégén is.
 
Természetesen a nyugdíjak folyósítása egyszeri nagy számú megbízást jelent, amit úgy kell beállítani, hogy ne bénítsa le a rendszert, történjék a nap bármely szakában az indítás. Mindenesetre ez még nem kérdés, mivel az azonnali utalás bevezetését 2020 márciusára halasztották. Egyébként sem biztos, hogy ez végül kiterjed a nyugdíjakra. Amikor ez ügyben Varga Mihály pénzügyminiszterhez fordultunk, mert közeledett az azonnali utalás bevezetésének legutóbbi határnapja, azt a választ kaptuk, hogy a nyugdíjak utalásának ügyében hamarosan tájékoztatást ad majd a tárca. Ez elmaradt, vélhetően azzal összefüggésben, hog végül az egész átállást elhalasztották.
 
Ezért idén még a régi metódus szerint történik a pénzek folyósítása, tehát októberben már pénteken meg kell érkeznie a pénznek. Ebből januárban komoly kalamajka lett, mivel rosszul állították be az utalásokat, így sok nyugdíjas csak órákkal vagy napokkal később jutott hozzá pénzéhez.
 
Külön érdekessége még az esedékes nyugdíjutalásnak, hogy azon a hétvégén önkormányzati választást tartanak az országban. Azt a blamát pedig nyilván el kívánja kerülni a kormány, hogy a januárihoz hasonló kínos helyzetbe kerüljön. Sok szavaztba fájna, ha megismétlődne az eset, ezért bizonyára extra figyelemmel fogják kísérni az utalásokat, hogy a nyugdíjak rendben megérkezzenek.
 
Ami az év hátralévő hónapjait illeti, novemberben 12.-én, kedden érkezik az utalás, decemberben pedig 3.-án szintén egy keddi napon. Ebben a két hónapban kapják meg az idősek a nyugdíj-kiegészítésüket és a prémiumot is.
 
Baka F. Zoltán
mfor.hu