Operatív Törzs: a csoportos fertőzések szakaszába lép a járvány

2020.03.16 17:30

Az első szakasz befejeződött, a járvány egy újabb szintre lépett Magyarországon. Eddig egyedi jelleggel voltak megbetegedések. A következő napokban a csoportos fertőzések szakaszába lépünk – jelentette ki az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos.

 
Müller Cecília elmondta, hogy a következő szakaszban már nehezen majd lehet megmondani, hogy ki kitől kapta el a fertőzést. Jelen pillanatban is vannak olyan betegek, akiknél nem lehet tudni, hogy ki kinek adta át a fertőzést. Egy láthatatlan ellenséggel kell szembeszállnunk – mondta. Egyikünk élete sem lesz olyan, mint korábban.
 

A vírus terjedésének a gátlásában éppen ezért mindenkinek megvan a maga szerepe

 
– mondta Müller Cecília. Egy új magatartásformát kell kialakítani. Minimalizálni kell a személyes kapcsolatokat – tette hozzá. Ehhez kapcsolódnak a mostani lépések is.
 
 
A higiénia és az idősek védelme a legfontosabb
 
Aki teheti, maradjon otthon – mondta Müller Cecília. Minden emberi érintkezés a legnagyobb lehetőség arra, hogy a vírus terjedjen. Az idősekre a legveszélyesebb a vírus, ezért maradjanak otthon – mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília szólt arról is, hogy az idősek ne menjenek orvoshoz. A 65 év feletti egészségügyi dolgozókra is komoly veszély leselkedik, ezért kivonódnak a munkából, de számítanak a segítségükre. Mindenki telefonon kérje a segítséget – tette hozzá. A nagyszülők látogatását időben ki kell tolni, és a tömegközlekedést is mellőzni kell.
 
Müller Cecília elmondta, hogy nagyon fontos a helyes kézmosás, de a tüsszentés, köhögés etikettjének betartása is lényeges most. Az egészséges embereknek nincsen szüksége maszkra – tette hozzá. Akik külföldről jönnek haza, akkor azok vonuljanak kéthetes önkéntes karanténba.
 
Lehetővé vált az egészségügyi munkaerő átcsoportosítása, ha ez szükségessé válik. Felelős magatartásra van szükség, hogy a járvány görbéjét a lehető leglaposabbra helyezzük, és elhúzódó legyen – mondta Müller Cecília.
 
Az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, drogériák továbbra is nyitva lesznek
 
Lakatos Tibor elmondta, hogy Csehországban, Lengyelországban, és Szlovákiában is egyre több beteg van. Ez is mutatja, hogy nemcsak az országot, hanem a térséget is elérte ez a koronavírus-fertőzés. Éppen ezért volt szükség a ma bejelentett intézkedésekre. Lakatos közölte, hogy az üzletek egy részében 15 óra és reggel 6 óra között nem lehet majd tartózkodni. A vendéglátóhelyeken nem lehet tartózkodni 15 óra és reggel 6 óra között. Nem lehet zenés-táncos rendezvényt tartani. Nemcsak a vendéglátóhelyek, hanem az előadóművészeti helyek látogatása is tilos lesz. A tiltás nem vonatkozik viszont a vallási közösségek szertartásaira, a házasságra és a temetésre sem.
 
A higiéniai termékeket árusító boltok, a benzinkutak és az élelmiszerboltok nyitva lehetnek 15 óra után is. Ez a korlátozás a szolgáltató tevékenységet nem fogja érinteni.
 
Aki megszegi a zárva tartás szabályait, annak 500 ezer forintos büntetést kell fizetnie – jelentette ki Lakatos Tibor.
 
A kormány a rendőrséget hatalmazza fel ezeknek a korlátozó rendelkezéseknek az ellenőrzésére. A rendelettervezet szerint lehetőség nyílik az okmányok postai úton történő kézbesítésére és az ügyfélkapu aktiválásával, módosításával kapcsolatos feladatok telefonos azonosítást követő kormányzati ügyfélvonalon keresztüli megvalósításával.
 
A kormány elrendeli az emberi erőforrások minisztere számára, hogy mérje fel és vegye nyilvántartásba az egészségügyi szakképzésben részesült és nappali tagozatos képzésben résztvevők adatait, regisztrálja ezeket az embereket.
 
Szükség esetén ők bevonhatók lesznek az egészségügyi válság kezelésébe. Felhatalmazást ad a kormány arra, hogy a rendőrség, a járványügyi hatósági feladataik végrehajtása érdekében kezelje azokat az egészségügyi adatokat, amelyek feladatának ellátásához szükséges. A kormány ezen felül rendelkezni fog az időskorúak ellátásáról.
 
Lakatos Tibor elmondta:
 
a rendőrség immár negyven olyan magyart ellenőrzött, akik nem tartották be a hatósági házi karantén szabályait.
 
A korábbi intézkedésekhez képest fontos változás, hogy mostantól kezdve nemcsak néhány országból, hanem külföldről sem léphetnek be a magyar állampolgárok Magyarország területére, a kormányrendelet hatályba lépését követően. Ez érinti a légi, a vasúti, a vízi és a szárazföldi határátlépést.
 
„Természetesen családokat nem fogunk szétszakítani” – tette hozzá. Magyar állampolgár nem magyar honosságú, nem magyar állampolgárságú szülei és házastársaik, amennyiben tartózkodási hellyel vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, beléphetnek az ország területére, ennek az ellenőrzésére a rendőrség és az Országos Idegrendészeti Főigazgatóság a szükséges szakrendszerekkel rendelkezik.
 
mti.hu