Operatív Törzs: a MOL megkezdte a fertőtlenítőszerek gyártását (+ videó)

2020.03.25 12:02

Napi 50 ezer liter fertőtlenítőt gyártanak majd – mondta el Ratatics Péter, a Mol ügyvezető igazgatója az Operatív Törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Fotó: Youtube / M1
 
Nagy bejelentést tett a MOL
 
Ratatics Péter, a MOL ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a MOL almásfüzitői telepe megkezdte a fertőtlenítőszerek gyártását. Az Operatív Törzzsel megszervezik a logisztikát – tette hozzá. A kiskereskedelemben is elérhető lesz a legyártott mennyiség.
 
Napi 50 ezer litert termelnek majd
 
A MOL által 2020. március 25-én közreadott felvételen MOL Hygi fertőtlenítőszert tart a kezében egy dolgozó a cég almásfüzitői gyárában. A koronavírus elleni védekezés érdekében a cég megkezdte a Magyarországon hiánycikknek számító kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását
 
Fotó: mti.hu / MOL
 
Napi 50 ezer liter fertőtlenítőt gyártanak majd, és ebből a teljes ország igénye kielégíthető lesz – mondta Ratatics Péter. Arról is beszélt, hogy a MOL-Csoport termelése folyamatos.
 
 
Jó a kormány és a vállalatok együttműködése
 
Schanda Tamás elmondta, hogy ez a bejelentés kiváló példája a vállalatok és a kormány együttműködésének. Ez a záloga annak, hogy a járvány után minél hamarabb talpra álljunk. A legfontosabb, hogy az emberi életeket megóvjuk, és minden igény ezután következhet – mondta az államtitkár. Az egész nyugati világ versenyben van a kínai egészségügyi termékekre.
 
Felfut a hazai egészségügyi termékek gyártása
 
Mivel Magyarország 10 éve nagyon jó viszonyban van a keleti országokkal, ezért is érkezett jelentős egészségügyi szállítmány Kínából. Schanda Tamás szólt arról is, hogy a külföldi beszerzés mellett jelentősen felfut a hazai gyártás. Az utóbbi tevékenység révén tompítani lehet az elmúlt évtizedben nem látott gazdasági visszaesést is – tette hozzá.
 
Újabb cégeknél segít a Magyar Honvédség
 
Ruszin Romulusz dandártábornak arról beszélt, hogy 84 vállalatnál van jelen mostantól a honvédség. A cél, hogy zavartalan legyen a termelés – tette hozzá. Az irányító törzs élelmiszer-és gyógyszergyártóknál jelent meg. Az akciócsoport folyamatosan elemzi a kialakult helyzetet – tette hozzá. Az északi és a déli határnál is jelen van a honvédség.
 
Folytatódik a honvédség munkája a 15 nagyvárosban
 
A dandártábornok szólt arról is, hogy a járőrözés is folytatódik a 15 nagyvárosban. Több más megkeresés is érkezett a honvédséghez, hogy más városokban is járőrözzenek, mindez pedig a bizalmat mutatja.
 
Az Operatív Törzs szerdai sajtótájékoztatója:

 

 


Nem lehet látogatni az idősotthonokat
 
Müller Cecília arról beszélt, hogy 229-re emelkedett a fertőzöttek száma szerdára, és egy brit állampolgár meghalt. A meghalt férfi is krónikus betegségekben szenvedett. Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy látogatási tilalom van az idősotthonokban.
 
Nem lehet felvételizni az idősotthonokba
 
Müller Cecília elmondta, hogy az idősotthonok területén is meg kell akadályozni a csoportosulásokat, mert így gyorsabban terjedhet a betegség. Felvételi zárlat van az idősotthonokban.
 
A járvány lassítása a legfőbb cél
 
Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a járvány terjedését lassítani kell. Természetesen ez áldozatot követel mindenki részéről.
 
Köszönet a szociális intézményben dolgozóknak
 
Müller Cecília köszönetet mondott a szociális intézményben dolgozóknak is.
 
Újabb 15 milliárd az egészségügyi eszközökre
 
Lakatos Tibor elmondta, hogy újabb 15 milliárd forintot különített el a kormány újabb egészségügyi eszközök beszerzésére. (Erről itt írtunk!Közölte, hogy az Operatív Törzs elrendelte az intenzív osztályok kapacitásának a bővítését. Jó ütemben zajlik a kiskunhalasi kórház építése, és a Hungexpo területén berendezett kórház felszerelése is. Az utóbbi helyen 330 fő helyezhető el. Csak akkor fogják ezeket üzembe helyezni, ha szükséges lesz – mondta Lakatos Tibor.
 
Törvényességi észrevételek lesznek a kijárási tilalmakkal kapcsolatban
 
Az egyes településeken bevezetett kijárási tilalom kapcsán a kormányhivatalok törvényességi észrevételeket tesznek – mondta Lakatos Tibor. Az olasz és osztrák lépések több esetben hozzájárultak a fertőzés lassításához – mondta.
 
Hatósági házi karantén: ennyi az átlagos bírság
 
Lakatos Tibor arról is beszélt, hogy a hatósági házi karanténban lévők csak szabálysértést követnek el. Velük szemben a rendőrség figyelmeztetést, helyszíni bírságot és feljelentést alkalmazhat. Eddig átlagosan 31 ezer forintos helyszíni bírságot szabtak ki. Eddig közel 200 esetben kellett lépnie a hatóságoknak.
 
Jelenleg Magyarország területén nincs tömeges megbetegedés
 
Müller Cecília arról is beszélt, hogy az idősek esetében az általános egészségügyi helyzettől is függ, milyen tünetek jelentkeznek a fertőzés esetén. Jelenleg Magyarország területén nincs tömeges megbetegedés.
 
Hat ember van intenzíven
 
A felkészülés rendje szerinti tevékenységek történnek jelenleg a kórházakban. Elsőként a Dél-Pesti Centrumkórház lett kijelölve, majd pedig a Korányi kórház, de ma már minden intézmény be van vonva – mondta az országos tisztifőorvos. Egyértelmű, hogy jóval több beteg van, mint ahány embert regisztráltak betegként. Müller Cecília elmondta, hogy jelenleg 6 ember van intenzíven.
 
Akinek bármilyen légúti panasza van, az maradjon otthon
 
Müller Cecília azt is mondta, hogy akinek légúti panasza van, az maradjon otthon, és hívja a háziorvosát.
 
mti.hu