Orbán Gáspár, Orbán Viktor fia végzett a brit elit katonai akadémián - ott, ahol Harry herceg is

2021.01.14 16:26

Orbán Gáspár egy közel negyvenmillió forintba kerülő brit elit intézményben végezte el katonai oktatását.

Bal szélen Orbán Gáspár 2020. augusztus 20-án a Kossuth téri tisztavatáson


Fotó: Orbán Viktor / Facebook

 

A Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) igazi elit intézmény, itt végezte katonai tanulmányait Harry herceg is, csak a herceg 2006-ban fejezte be a tisztképzőt. A brit akadémia nem afféle gyerekjáték, igazi, kemény kiképzést kapnak azok, akik ide felvételt nyernek. Gyakori, hogy más nemzetek fiait küldik ebbe az elit iskolába, így történt Orbán Gáspárral is.
 
A kiképzés kemény, erről tanúskodnak a katonai akadémia közösségi oldalán a 2020-as évről közzétett felvételek is:

 


A kormányfő fia 2019-ben egy hathetes alapkiképzésen vett részt a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképző századánál, majd letette esküjét és hivatásos katonává vált.

 
A Telex szerint kadétonként akár negyvenmillió forintba is kerülhet a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) kilenc hónapos kurzusa, amit a kormányfő fia a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként végzett el december 11-ei dátummal. A végzősök névsora megjelent a Daily Telegraph című napilap január 1-i számában, köztük van Orbán Gáspár is.
 
A záró ünnepség maga is december 11-én volt, erről videót is tett közzé a katonai iskola:
 

 
A 28 éves Orbán Gáspár más területeken is tevékenykedett: korábban a Videoton FC-ben focizott, majd Ugandába utazott, hogy ő maga is futballt tanítson. Hazatérve megalapította a Felház keresztény mozgalmat, katonai pályafutását megelőzően pedig jogi egyetemre járt.
 
Harry brit herceg a Sandhurst Royal Military Academy diákjaként 2006-ban
 
Fotó: James Velacott / POOL / AFP
 
forrás: telex.hu / blikk.hu