Orbán: megdöbbentő, hogy az EU vezetői Sorost ajnározzák

2017.04.28 08:46

Ma sem maradtunk Orbán-beszéd nélkül, a miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában ismét Brüsszel, Soros György és a menekültek ellen beszélt. Ha megtámadják Magyarországot, akkor a miniszterelnöknek oda kell mennie, ez a helyszín legutóbb az Európai Parlament volt – jelentette ki a kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 
MTI Fotó: Mohai Balázs
 
Ez politikai természetű volt, ezt követi majd az Európai Bizottsággal egy jogi természetű vita – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy elnyúló vitára számít-e, azt válaszolta, az eddigi tapasztalatok alapján igen. Elmondta azt is, hogy mi nem a balhés és vitatkozó országok közé tartozunk. Németországnak több mint 50, Magyarországnak több mint 20 vitája van a testülettel.
 
A déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága - mondta Orbán, hozzátéve, hogy a pénteken átadott kerítésrendszer bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas, gyakorlatilag nem lehet áthatolni rajta - jelentette ki. A miniszterelnök kapva kapott az alkalmon, hogy a migráció témáját meglovagolva "brüsszelezhessen" és "sorosozhasson". Azt mondta: Európai Bizottság, Soros György és a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) támadás alá vették a magyar migránsszabályozást, azt akarják ugyanis, hogy Magyarország bontsa le a kerítést, változtasson a jogi előírásokon, és engedje be az illegális migránsokat.
 
A CEU-ügyben arról beszélt, hogy Soros György magyarországi egyetemének ügyei átláthatatlanok, "jogi zűrzavar" van. A kormány viszont átlátható helyzetet szeretne teremteni. Kiemelte ugyanakkor, hogy a kötelezettségszegési eljárást indító Európai Bizottság szerint sem az oktatás szabadságáról, hanem pénzügyi kérdésekről van szó. Magyarország áll a tárgyalások elébe - közölte. Soros György brüsszeli látogatásával kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: megdöbbentőnek tartja, hogy az EU vezetői egy pénzügyi spekulánst ilyen "ajnározásban", kitüntetésben, "megdicsőítésben" részesítenek.
 
A 2018-as büdzsét a munkából élő emberek költségvetésének nevezte, melynek javaslatát jövő kedden terjesztik a parlament elé. A kormányfő a fő intézkedések közül kiemelte a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér emelésének folytatását, a két gyermek után járó családi adókedvezmény mértékének növelését, továbbá az éttermi szolgáltatások, az internet és a halhús áfájának 5 százalékra csökkentését. A munkát terhelő adók is csökkennek, és "a teljes foglalkoztatottságot meg fogjuk közelíteni" - mondta, hozzátéve, hogy a korábban meghirdetett életpályamodelleket - ami a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné szerint megbukott - szintén végigviszik.
 
neszava.hu