Orbán Viktor: a vétó hazafias kötelességem volt (+videó)

2020.11.26 16:26

A mai napon közös közleményt ad ki Orbán Viktor és Mateus Morawiecki, melynek utolsó mondatában leszögezik, hogy egyesíteni fogják az érveiket és az erőiket. Magyarország pedig nem fog elfogadni olyan javaslatot, ami a lengyelek számára elfogadhatatlan lenne.

Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor a Karmelita kolostori, miniszterelnöki rezidencián találkoztak
 
Fotó: Fischer Zoltán

 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a magyar-lengyel közös sajtónyilatkozat során elmondta, hogy a lengyelekkel találkozni jóban és rosszban is nagyszerű dolog. Orbán szerint lengyel kollégájával hazáink függetlenségéről beszéltek, hogyan tudják a szuverenitást megtartani úgy, hogy közben hozzá is adnak a közöshöz.
 
Van egy nagy vitájuk az Európai Parlamenttel és egyéb intézményekkel, ez beárnyékolja azt a kérdést.
 
Orbán szerint júliusban nem tudták a vitás kérdéseket lezárni, de adtak a német elnökségnek esélyt arra, hogy év végéig tudjon egy összhangot teremteni.
 
„Meg kellett állapítani, hogy ennek az összhangnak a megteremtése nem sikerült, ugyanis a kifizetéseket továbbra is össze akarják kötni joguralmi kérdésekkel, ami tartalmában Magyarország számára nem fogadható el” – mondta a miniszterelnök.
 
A mai napon közös közleményt adnak ki, melynek utolsó mondata: " mi egyesíteni fogjuk az érveinket és erőinket ebben a vitában, Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, ami Lengyelország számára elfogadhatatlan lenne".
 
Orbán Viktor szerint a következő hónapokat közösen fogják megvívni. Úgy látja, hogy a nyugati országok és médiáik olyan képet festenek, mintha a vétó valami szörnyűség lenne, holott ez egy törvényes jog, lehetőség. Akkor lehet vele élni, ha úgy látja egy tagállam, hogy egy döntés az érdekeit sérti. Orbán szerint nem csak joga, hanem kötelessége is vétóval élni.
 
Szerinte ami az asztalon van, az nem rule of law, hanem rule of majority. Nem teheti ki az országot annak, hogy olyan döntéseket kényszerítsenek rá- mint a migráció, gender-kérdés- amit nem kérnek - mondta. 
 
Ezt a vitát pénzzel nem lehet megoldani- hangsúlyozta Orbán, aki szerint az Unió nem pénzt ad nekünk, hanem bevesz bennünket egy közös hitelfelvételbe. Ezért a miniszterelnök szerint téves a vitát pénzügyinek minősíteni.
 
Magyarországnak semmilyen kára nem származik abból, ha nem jön létre európai válságkezelő alap. A magyar álláspont világos: a jog uralmáról szóló vitát és a válságkezelő alapot nem lehet összekötni, ez politikai vitát eredményez.
 
A jog uralommal összefüggő szabályok megalkotása nem szükséges a válságkezeléshez. Ellenben a költségvetéshez szükséges szavazataik jogilag nélkülözhetetlenek.
 
Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki  sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban
 
Fotó: Fischer Zoltán
 
 
Morawiecki: a származtató jog nem kerülheti meg az alapvető jogot
 
Lengyelország miniszterelnöke azzal kezdte, hogy egy kivételes krízisben vagyunk a járvány miatt. A júliusi csúcs szerinte Európa sikerével zárult. Mateus Morawiecki szerint új mechanizmus előtt áll az unió, ami a maga önkényessége és a mögötte álló politikai döntés miatt akár szét is eshet az Európai Unió. Hozzátette: a rendelet a költségvetésre vonatkozik, miközben egyéb eszközöket is behoz.
 
Nem lehetséges az, hogy a származtató jog az alapvető jogot megkerülné – mondta a miniszterelnök.
 
Mint mondta, a német elnökség nem alkalmazkodott a július megfogalmazott alkuhoz. Szerinte értékelni kell azt, hogy 27 ország különféle jogrenddel és hagyománnyal rendelkezik. Morawiecki kitért arra is, hogy bár most Magyarországot és Lengyelországot támadják, a jövőben lehet, hogy újabb ország kerül majd a támadások középpontjába.
 
A lengyel miniszterelnök úgy látja, a jogállamisági ügyekből soha véget nem éri viták lehetnek, ez a feltételrendszer pedig egy eszköz lehet az országok megtámadására. Úgy véli, a kétsebességes unióra nincs szükség. Védik az országok egységét és szuverenitását, Lengyelország számára elfogadhatatlan az unió által javasolt megállapodás – jelentette ki.


mti-hu / atv.hu