Orbán Viktor: Budapesten feloldjuk a kijárási korlátozást

2020.05.16 14:15

A járványveszély kihirdetésének 66. napjában vagyunk, és azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy az első csatát fényesen megnyertük, ez most már nem csak remény, vagy kívánság, hanem tény is, közölte Orbán Viktor szombaton kora délután a Facebook-oldalán.

Mint mondta, a fertőzésen átesettek száma alacsony és az új megbetegedések száma is kedvezően alakul. Ez azért sikerülhetett, mert minden döntés időben megszületett és mert mindannyian, vidékiek, budapestiek idősek és fiatalok egyaránt felelősségteljesen viselkedtünk, tette hozzá.
 
 
A mai szakmai háttérbeszélgetésen világossá vált, hogy Budapesten is áttérhetünk megfontoltan és óvatosan a védekezés második szakaszára. Budapesten  feloldjuk a kijárási korlátozást és a főváros két hét késéssel követi majd a vidéket. A védőtávolság betartása Budapesten különösen is fontos, arra kérem a polgármestereket, hogy ne vegyék félvállról a kockázatot és külön figyeljenek az idősotthonokra
 
– mondta a miniszterelnök.
 
 
forrás: facebook.com / hirrstart.hu