Orbánék rengeteg problémát hagynak a következő kormányra

2022.03.29 17:32

Orbán Viktor 12 évnyi Orbán-éra után újabb négy évre szóló bizalmat kér a választóktól. Az általa vezetett Fidesz, amely 2010-ben abszolút többséggel került kormányra, első mandátuma idején a magyar gazdaságot bénító adókkal stabilizálta – amelyeket bizonyos cégekre, például a Google-ra vetett ki, továbbá a nyugdíj-megtakarítások egy részének igénybevételével, de úgy, hogy a lakosságot közvetlenül nem érintették a megszorítások.

 
A Fidesz-kormány megváltoztatta az alkotmányt, és ezzel fontos lépést tett a hatalom megtartása felé – írta az Euronews. Miközben Brüsszel enyhén reagált, a kormány kommunikációjában „Brüsszelt” okolta minden magyarországi problémáért. A 2015-ös menekültválság idején Orbán a migráció kemény ellenzőjévé lett, és úgy foglalt állást, hogy meg kell tiltani a migránsok belépését Európába, ezért pengés kerítést épített a déli határon. Idegenellenes kampányba kezdett, amelyben azzal vádolta a menekülteket, hogy elveszik a magyarok munkahelyét – noha gyakorlatilag egyetlen menekült sem szándékozott Magyarországon maradni. 
 
Orbán a menekültválság után nem sokkal Soros Györgyöt vádolta azzal, hogy egymillió menekültet hozna Magyarországra. A menekülteknek, romáknak, nőknek segítő civil szervezeteket azzal vádolta a kormány, hogy a magyar nemzeti érdekek ellen dolgoznak, és egy vitatott törvénnyel korlátozta a tevékenységüket. A Soros-alapítvány és a Soros alapította Közép-Európai Egyetem (CEU) el is költözött Magyarországról, és Berlinbe, illetve Bécsbe tette át a székhelyét. 
 
Orbán kormányzása alatt az állami forrásokat, az összes hatóságot, a média legnagyobb részét, az egyetemeket és a legfontosabb gazdasági szereplőket a Fidesz hivatalos, vagy informális befolyása alá helyezték. Nőtt a korrupció, Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök legjobb barátja Magyarország leggazdagabb emberévé vált, Tiborcz István, Orbán veje is az ország leggazdagabb emberei között van, és mindketten közbeszerzésekből gazdagodtak meg. 
 
A kormány jelenlegi mandátuma alatt, amikor a Covid19 halálos áldozatainak a száma magasra emelkedett, a kormány a figyelmét az LMBTQ-szervezetekre fordította. Azt állította ezekről, hogy kampányaikkal homo- és transzszexuálissá nevelik a gyerekeket, és hozott egy új törvényt, amely elmossa a határokat a homoszexualitás és a pedofília között. Az Orbán-éra gazdasági mérlege vegyes: éveken át tudta csökkenteni az államadósságot, a munkanélküliség helyére a munkaerő-hiány lépett, és a GDP folyamatosan nőtt. Ám a bérek és fizetések vásárlóereje az EU-ban a leggyengébbek között van. Magyarország a régióban is lemaradt. Az elmúlt évet bizonyos cikkek – így az üzemanyag és az alapvető élelmiszerek – árának korlátozása, továbbá a családoknak, nyugdíjasoknak és más fontos választói csoportoknak közvetlenül kifizetett – mintegy hárommilliárd eurónak megfelelő összegű – választási ajándékok határozták meg. Ez természetesen újabb rekordszintre emelte az államadósságot, és a következő kormányra nyilvánvalóan gazdasági problémákat hagy – írta az Euronews.
 
forrás: de.euronews.com