Országosan csökkent az üresen álló praxisok száma, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében továbbra is a legsúlyosabb a helyzet

2019.07.31 08:28

Július végén az Állami Egészségügyi Ellátó Központ praxiskezelő nyilvántartásában 635 üresen álló háziorvosi és fogorvosi praxis volt, év elején pedig még 670 üresen álló körzet szerepelt.

Orvos nélküli kistelepülési orvosi rendelő

 

Februárhoz képest harmincöttel kevesebb üres praxist tartalmaz az a lista, amely az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) honlapján érhető el. Július végén 635 üresen álló háziorvosi és fogorvosi rendelő szerepel az ÁEEK praxiskezelő nyilvántartásában, az év elején még 670 üresen álló körzet volt. Ugyanakkor a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma júliusban huszonöttel, az alapellátáshoz tartozó fogorvosi körzeteké héttel nőtt.
 
A finanszírozás hiánya miatt nem szívesen mennek dolgozni az alapellátásba a fogorvosok” 
 
– mondta Nagy Ákos, az Országos Alapellátási Szövetség fogorvos-képviselője a Világgazdaságnak.
 
A számok azt mutatják, hogy a jelenleg üresen álló 246 fogorvosi praxis annak idején csődbe ment, mert nem tudta eladni a korábbi üzemeltetője.
 
Nagy Ákos hozzátette: már csaknem ezer alapellátó fogorvos csatlakozott ahhoz a sztrájkhoz, amelyet a napokban hirdettek meg. A figyelemfelkeltő sztrájk szeptember 2–13. között lesz, amikor csak a sürgős eseteket látják el. Az ÁEEK adatai szerint egyébként az alapellátó fogorvoslásban az üres körzetek száma a februári 255-höz képest kilenccel csökkent.
 
A 389 üres háziorvosi körzetből a legtöbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van.
 
A tartósan üres praxisok száma eléri az ötvenet, a statisztikai adatok szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében 29, Békés megyében pedig 30 praxisban egészen biztosan nem rendel háziorvos.
 
Az alapellátás fejlesztését célozzák azok a projektek is, amelyek a Magyar falu program keretében érhetők el a kistelepülések számára. A múlt héten kihirdetett pályázatok keretében a legtöbb forrást, csaknem 125 millió forintot a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéd önkormányzata nyerte el egy rendelőkomplexum építésére. A kétszintes, majdnem 250 négyzetméter alapterületű egészségházban háziorvosi rendelő gyermekeknek és felnőtteknek, fogorvosi rendelő és védőnői szolgálat is helyet kap, valamint egy gyógyszertárat is építenek – mondta a Világgazdaságnak Szalai Csaba, Vitnyéd polgármestere.
 
A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatják
 
Koncsek Rita
vg.hu