Összejöttek a veteránok Mezőzomboron

2018.08.12 14:01

Mezőzomborra költözött a veterán gépjárművek találkozója.

Egy Skoda a résztvevő járművek közül
Fotó: SFL
 
A Mezőzombor közigazgatási területéhez tartozó Bor-tó adott otthont annak a „Veteránjármű Találkozónak”, ami ugyan két évtizedes múltra tekint vissza Bodrogkeresztúr kapcsán, ám ezen a helyszínen első alkalommal rendezték meg.
 
Szerte az országból
 
Az augusztus első hétvégéjén megtartott randevúra az ország számos helyéről érkeztek vendégek muzeálisnak is tekinthető motorkerékpárokkal és személygépkocsikkal, őket Koncz Ferenc ország­gyűlési képviselő, a program egyik támogatója köszöntötte – megjegyezve, hogy számos, közöttük réginek számító motorkerékpárral rendelkezik, megszállottja a motorozásnak.
 
– Örömmel tölt el, hogy a hazai hagyományok között a veterán járművek találkozói is helyet kapnak, bízom abban, hogy még hosszú időn keresztül ápolják a technikai sport e válfaját – fogalmazott a képviselő.
 
Zahuczky László a bodrogkeresztúri találkozók ötletgazdája és főszervezője arról adott tájékoztatást, hogy a két évtizedes múltra visszatekintő randevúk szervezésébe belefáradt, hetvenévesen már megterhelő a hasonló programok létrehozása. Visszavonulását egyrészt ez, másrészt az anyagi háttér megteremtésének nehézségei okozták. Úgy érzi, Gánóczi Ferenca jelenlegi főszervező – méltó módon képviseli a találkozók folytatását, immár Mezőzomboron.
 
Emléktúra
 
Az esemény rangját emelte a négyszeres motoros világbajnok nevével fémjelzett III. Drapál János Emléktúra, Zemplén történelmi helyeinek felkeresésével.
 
A körúton részt vett Hamar Zsigmond, a világhírű motorversenyző szerelője, aki Zsembery Barnabásnak, a motorsport egyik nagyszerűségének kérdéseire idézte fel Drapál Jánossal kapcsolatos élményeit. Hamar Zsigmond a közelmúltban töltötte be nyolcvanhatodik születésnapját, ez alkalomból „Danubius” emblémával ellátott tortával köszöntötték a Bor-tó partján.
 
SFL
boon.hu